A DK embere szerint a nyugdíjasoknak már nem kellene megengedni, hogy a jövőt illető ügyekben döntsenekPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 november 20. Gyurcsányék főideológusa, Fleck Zoltán már korábban is belerúgott a nyugdíjasokba, igaz akkor azokkal az akadémikusokkal gyűlt meg a baja, akik nyugdíjasok vagy nyugdíj előtt állnak és nem formálnak szabadon véleményt, hanem ahogy ő fogalmazott "meghunyászkodnak". Azóta tovább ment és már arról beszél, hogy az idős korosztálynak tulajdonképpen nem kellene megadni a lehetőséget arra, hogy jövőbeni kérdésekről döntsenek, kvázi a választójoguk létjogosultságát kérdőjelezte meg. Ahogyan korábban az egyik momentumos politikus is. A Tűzfalcsoport összeszedett néhány olyan hajmeresztő kijelentést, amikor a baloldal és sajtója méltatlanul bánt vagy beszélt az idősekről.
A német belügyminiszter szavazati jogot adna a menekülteknekPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 szeptember 19. Nancy Faeser német szövetségi belügyminiszter szavazati jogot adna a Németországban élő külföldieknek – írta a Bild című német lap kedden, a szociáldemokrata párt (SPD) Hessen tartományi szervezetének választási programja alapján.
A fiatalabbaknak is választójogot adnának a németekPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 22. Frank-Walter Steinmeier, a szocdem előélettel rendelkező német szövetségi elnök a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak beszélt a német választójog átalakításával kapcsolatos nézeteiről.
Putyin aláírta a szélsőséges és terrorszervezetek tagjai passzív választójogát korlátozó törvénytPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 június 4. Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amely évekre megfosztja a terror- és szélsőséges szervezetek tagjait vagy alkalmazottait attól a lehetőségtől, hogy bármilyen választott tisztséget betölthessenek. Az erről beszámoló közlemény pénteken jelent meg az orosz hivatalos jogi információk portálján.
Egy berlini szervezet petíciót indított a magyar választási rendszer megváltoztatásáértPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23. A berlini Freie Ungarische Botschaft (FUB) petíciót indított azért, hogy a választás napján külföldön tartózkodó magyarok mindenhol levélben szavazhassanak. Erről Pápai Nikoletta beszélt a Spirit FM Viccen kívül című műsorában, amelyet az Atv.hu szemlézett. Az FUB aktivistája kifejtette, hogy a jelenlegi választójogi szabályozás szerintük nagy mértékben és amúgy szükségtelenül akadályozza az országgyűlési választások napján nem Magyarországon tartózkodó állampolgárok választáshoz fűződő jogának gyakorlását.
Német kormánypártok: választójogi reformra van szükségPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 26. A szövetségi parlamenti (Bundestag) létszám további növekedésének megakadályozását szolgáló választójogi reformról állapodtak meg a német kormánypártok vezetői a koalíciós egyeztető tanács szerda hajnalban véget ért ülésén.
Kevesebben voksolhatnak az önkormányzati választáson, mint az országgyűlésinPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 1. Bár a települési képviselő-testületek, polgármesterek megválasztásában nemcsak a magyar és az uniós állampolgárok, hanem bevándorlók, letelepedők és menekültek is részt vehetnek, ha van bejelentett magyarországi lakóhelyük, összességében mégis kevesebben voksolhatnak az október 13-i önkormányzati választáson, mint ha aznap parlamenti választást tartanának.
Csak az lehet polgármester-jelölt, akinek van választójogaPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 6. Csak választójoggal rendelkező, nagykorú magyar vagy uniós állampolgár indulhat az önkormányzati választáson polgármester-jelöltként. Az aktív és passzív választójoggal – vagyis a választás és választhatóság jogával – közvetlenül a szavazás megkezdése előtt is rendelkeznie kell a jelöltnek – írta az MTI.
Mi lesz, ha Gyurcsány megtudja? - Meghaladta a háromszázezret a szavazni akaró határon túliak számaPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 február 10. Meghaladta a 342 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra; a regisztrációra a levélben szavazáshoz van szükség - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból.
Az emberek kevesebb, mint fele támogatja a Jobbik választójog-kurtító ötletétPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 december 28. A magyarok 43 százaléka egyetért azzal, hogy alapfokú iskolai végzettséghez kellene kötni a választójogot – közölte a 24.hu az IDEA Intézet kutatására hivatkozva. 26 százalék teljesen, 17 százalék részben ért egyet az állítással.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.