Pesti Srácok

Fehér Ház: Továbbra is azon dolgozunk, hogy Izrael és a Hamász között megállapodás szülessen

null

A Fehér Ház szombaton közölte: továbbra is dolgozik azon, hogy Izrael és a Hamász iszlamista mozgalom között megállapodás szülessen. Kiemelték: egyezségre kell jutni a túszok kiszabadításáról és a harcok szüneteltetéséről.

– írta Adrienne Watson, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője az X közösségi oldalon. Ezzel cáfolta a Washington Post című lap értesülését, amely szerint a harcoló felek között létrejött egy olyan megállapodás, amely a túszok szabadon bocsátását írja elő a harcok ötnapos szüneteléséért cserébe.

Szombaton palesztinpárti tüntetéseket hirdettek meg az Egyesült Államok több városába, egy nappal azután, hogy Washingtonban és New Yorkban is rendőröknek kellett beavatkozni a tiltakozásokon. Péntek este New Yorkban és Washingtonban a csúcsforgalom idején tartottak tömegtüntetést. New York vasútállomása, a Penn Station bejáratát elzárták a tűzszünetet követelő tüntetők. Washingtonban a Union Station fő pályaudvar bejáratát zárták el a tüntetők, akik közül három embert őrizetbe vett a rendőrség. A tiltakozó táblákon az Izraelnek küldött amerikai támogatások leállítását követelték, valamint az Izrael megalakulása előtti, 1948-as határokat a Közel-Keleten, "imperialista mohóságot" emlegettek az izraeli válaszcsapás nyomán, és a "Tisztelet a palesztin mártíroknak" felirattal vonultak.

PestiSracok facebook image

Izrael az elmúlt hetekben indított támadásokat Gáza ellen, hogy megtorolja a Hamász iszlamista mozgalom október 7-i izraeli terrorakcióját. A konfliktusban eddig több mint 11 500 palesztin vesztette életét Gázában (a Hamász állítása szerint), míg az izraeli oldalon mintegy 1200 a halálos áldozatok száma; többségük a Hamász támadásakor vesztette életét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Atef Szafadi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.