Pesti Srácok

Gáza kapujában állnak az izraeli egységek

Gáza kapujában állnak az izraeli egységek

Gáza város kapujában állnak az izraeli egységek a Gázai övezet iszlamista terrorszervezetei, a Hamász és az Iszlám Dzsihád elleni háború 26., a szárazföldi hadműveletek 5. napján – jelentették izraeli katonai szóvivők szerdán.

– közölte Icik Kohen tábornok. Jichák Hercog államelnök szerda esti beszédében nemzeti egységre szólított fel és ígéretet tett a Gázai övezetbe hurcolt izraeliek kimenekítésére.

PestiSracok facebook image

– mondta Hercog. Korábban Joáv Galant védelmi miniszter is Izrael összes tévécsatornáján közvetített beszédet tartott, amelyben bejelentette, hogy heves csaták zajlanak a Gázai övezetben.

– hangoztatta. Elmondta: több mint tízezer bombát dobtak le Gáza városára; több ezer célpontot találtak el, katonai létesítményeket és "terroristák ezreit semmisítették meg a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintekig".

A katonai szóvivők jelentése szerint az izraeli hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen egy vadászrepülőgép segítségével likvidálta a Hamász páncélosokat elhárító rendszerének a vezetőjét, Muhammad Esszart, akinek az irányításával korábban számos támadást hajtottak végre páncéltörők bevetésével izraeli állampolgárok és katonák ellen.

Egyiptomi és palesztin források szerint mintegy háromszáz külföldi útlevéllel rendelkező ember kelt át a rafahi átkelőn Egyiptomba szerdán. Egyiptomból egyelőre nem érkezett hivatalos adat a belépők pontos számáról.

Az izraeli hadsereg újabb becslése szerint nem ezerötszáz-kétezer, hanem mintegy háromezer fegyveres iszlamista hatolt be Izraelbe az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetből a kerítés több tucat pontján, valamint a levegőben és a tengerből. Beszámolójuk szerint az övezet menti településeken vívott csatákban körülbelül ezer terroristát öltek meg az izraeli erők, és mintegy kétszázat ejtettek foglyul; a többiek visszatértek a Gázai övezetbe.

Az izraeli hadsereg szerint jelenleg több mint egymillió gázait evakuáltak az övezet északi részéből a délibe. Továbbra is arra ösztönzik a helyi civil lakosságot, hogy hagyják el a Gáza folyó medrétől északra eső területet.

A szárazföldi harcok péntek esti megindítása óta tizenhat izraeli katona elestét jelentették katonai szóvivők. Az izraeli parlament szerdán két törvényt módosított, amelyek alapján ezentúl a honvédelmi tárca a háborúban elhunyt LMBT-személyek azonos nemű házastársát is hadiözvegynek ismeri el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Abed Haled

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.