Pesti Srácok

Külön listán indulhat a DK és a Momentum? – Ellenzéki cicaharc várható az önkormányzati választásig

Külön listán indulhat a DK és a Momentum? – Ellenzéki cicaharc várható az önkormányzati választásig

A Mi Hazánk az Országgyűlés elé terjesztett javaslata szerint a jövő júniusi önkormányzati választásra visszaállítanák a tisztán listás választási rendszert Budapesten – írja a Telex. Ha elfogadják a javaslatot, a Fővárosi Közgyűlést a jövő júniusi önkormányzati választás után már nem a kerületi polgármesterek alkotnák, hanem tagjait listás választási rendszer alapján választanák meg a budapestiek.

A lap szerint ez azt jelentené, hogy minden budapesti választó kapna egy szavazólapot, amelyen a pártok szerepelnének, egy másikon pedig a főpolgármester-jelöltek nevei. A 32 képviselői mandátumot a listás szavazatok arányában osztanák ki, a közgyűlés 33. tagja pedig továbbra is a főpolgármester lenne. Fővárosi listát a módosító alapján az a párt állíthatna, amelynek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít. Kálmán Olga, a DK árnyékszóvivője szerint mostanra egyértelmű lett: valójában a Fidesz akarja megváltoztatni a budapesti választást, mert mérsékelni akarja a borítékolható vereségét.

Ha a parlament fideszes többsége elfogadja a javaslatot, könnyen lehet, hogy bejut a Fővárosi Közgyűlésbe a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom.

A Telex szerint az öt ellenzéki párt (DK, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) előtt két út áll, ha átmegy a parlamenten a módosítás:

PestiSracok facebook image

  • közös listát állítanak, és minden kerületben közösen indulnak;
  • vagy külön-külön listát állítanak, de ehhez minden pártnak legalább három kerületben kell polgármesterjelöltet vagy főpolgármester-jelöltet indítania.

A Demokratikus Koalíció már most azt kezdeményezi, hogy az ellenzéki pártok közös listát állítsanak Budapesten az önkormányzati választásra. Az országgyűlési választás előtt hónapokig húzódott a listaállítás; valószínűleg most sem lenne könnyű menet eldönteni, hogy melyik párt hány befutó helyet kapjon, valamint kik és milyen sorrendben szerepeljenek a listán. Különösképp nehezítheti a megegyezést, hogy a DK-t hetek óta hazugsággal vádoló Donáth Anna a napokban már arról beszélt, hogy nem szeretne még egyszer közös listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel. A Telex megjegyzi: ha csak két ellenzéki lista (egy DK-s és egy momentumos) lenne, és a kisebb pártok (LMP, MSZP, Párbeszéd) ezek valamelyikéhez csatlakoznának, akkor pedig minden bizonnyal az eddigieknél is jobban kiéleződne a DK–Momentum konfliktus a fővárosban. Donáth Anna pártja úgy fogalmazott:

Forrás: Telex

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.