Pesti Srácok

Meglepő: az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a magyar parlamentnek el kell utasítania a szuverenitásvédelmi törvénycsomag-tervezetet

null

Jelentős kockázatot jelent az emberi jogokra nézve az a magyar törvényjavaslat, amelynek értelmében Szuverenitásvédelmi Hivatal jönne létre, azzal a hatáskörrel felruházva, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akiről feltételezhető, hogy külföldi érdekeket szolgál vagy a nemzeti szuverenitást fenyegeti – hangsúlyozta Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa hétfői közleményében, felszólítva a parlamentet, hogy utasítsa el a törvénycsomag-tervezetet.

A strasbourgi testület tisztségviselője szerint a köztársasági elnök által a miniszterelnök javaslatára kinevezett hivatali elnök korlátlan hatáskörrel rendelkezne ahhoz, hogy az állampolgároktól érzékeny adatokat és magáninformációkat kérjen, felügyelet és jogorvoslat nélkül.

– emelte ki. Mijatovic emlékeztettet: munkája során többször hívta fel a figyelmet az olyan magyar kormányzati lépések ellen, amelyek önkényesen korlátozzák az emberi jogi, civil szervezetek és jogvédők munkáját az országban. Aggodalmának adott hangot továbbá a végrehajtó szervek túlhatalma és az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásására irányuló erőfeszítések miatt is.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Hozzátette: "az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság magyarországi működésére ilyen messzemenő következményekkel járó törvénytervezeteket átfogó vizsgálatnak és érdemi konzultációnak kell alávetni, mielőtt a törvényhozás elé terjesztik őket".

– hívta fel a figyelmet Dunja Mijatovic.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.