szuverenitásvédelmi törvény
Az EP öt frakcióját felháborítja, hogy Magyarország védeni meri a szuverenitását
A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét – áll a Népszavához eljutott ötpárti határozattervezetben, amelyről a jövő héten szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.Durván nekiment a magyar szuverenitásvédelmi törvénynek a Velencei Bizottság
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság kedden bejelentette, hogy megvizsgálta a szuverenitásvédelmi törvény főbb elemeit, különös tekintettel a külföldi finanszírozás tilalmára a választási kampányok során, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal megalakítását és tevékenységét.Célkeresztben Magyarország
Újabb jogi lépéseket lengetett be az Európai Bizottság szerdán a magyar parlament által nemrég elfogadott úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénnyel szemben. Tudják, ez az a jogszabály, ami felhatalmazza az államot arra, hogy az ország szuverenitásának aláásásával gyanúsított személyek és szervezetek ellen nyomozást folytasson, a büntetés akár három évig terjedő börtönbüntetés is lehet. Ez persze valóban olyan dolog, ami miatt jogosan akadhatnak ki Brüsszelben. Mert azért tényleg felháborító, miként gondolhatja Orbán Viktor, hogy megvédje Magyarországot az indokolatlan politikai beavatkozástól..?Navracsics Tibor a PS-nek: Ukrajna uniós csatlakozása felemészheti az EU kohéziós politikáját
Szerda este a Katakomba rendezvényközpont vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Schiffer András ügyvéd, az LMP alapítója. A Slachta Margit Egyetemi Szakkollégium által szervezett vitán szóba került többek között az orosz–ukrán háború, a gazdatüntetések, és a 2024-es összevont EP- és önkormányzati választás is. Navracsics Tibor a lapunknak adott interjúban beszámolt az unió kohéziós politikáért felelős minisztereinek ülésének eredményeiről, továbbá elmondta véleményét arról is, hogy az Európai Bizottság ismét kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.Zsigmond Barna Pál: azért támadják a szuverenitásvédelmi törvényt, mert a külföldi befolyásszerzés megakadályozása a célja
Brüsszel és "a dollárbaloldal gazdái" éppen azért támadják a szuverenitásvédelmi törvényt, mert a célja, hogy megakadályozza a külföldi befolyásszerzést, amely "a Soros-féle guruló dollárokon" keresztül valósul meg – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára.Fidesz: meg sem lepődünk, hogy Brüsszelnek nem tetszik a külföldi kampánypénzek büntethetősége
Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek – közölte a Fidesz szerdán. A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmaztak: "már meg se lepődünk", Brüsszelnek nem tetszik, hogy a szuverenitásvédelmi törvény büntethetővé tette a külföldi kampánypénzek elfogadását.Kovács Zoltán szerint egyértelmű, miért támadja Brüsszel és a „dollárbaloldal” a magyar szuverenitásvédelmi törvényt
Brüsszel és a dollárbaloldal gazdái éppen azért támadják a szuverenitásvédelmi törvényt, mert annak az a célja, hogy megakadályozza a külföldi befolyásszerzést a Soros-féle guruló dollárokon keresztül – kommentálta az Európai Bizottság szerdai döntését Kovács Zoltán Facebook-bejegyzésében. Mint ismert, Brüsszel újabb kötelezettségszegési eljárással zsarolná Magyarországot.Újabb brüsszeli zsarolási kísérlet – Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Az Európai Bizottság felszólító levél megküldésével kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt, mert az uniós jogot sért – közölte a brüsszeli testület szerdán.Független média a nagykövetség pénzén?
Hónapok óta hisztériázik a balliberális sajtó a szuverenitásvédelmi törvény és az annak nyomán felálló hatóság miatt. Rettegnek az újonnan létrejött hivataltól és arról jelentetnek meg cikkeket, hogy így aztán politikai megrendelésre likvidálják majd a baloldali politikusokat és persze a szegény, „független” újságírókat.Ajánljuk még