Pesti Srácok

Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány Nagyváradon

null

Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány hétfőn egy nagyváradi iskolában, a pedagógust meg kellett műteni – közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel. Mint mondta, az incidens a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolában történt hétfőn reggel 9 óra körül; a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon riasztották. Az ügyben vizsgálat indult.

A nevelőt szúrt sebbel szállították a megyei sürgősségi kórházba, ahol megműtötték. Amikor bevitték a sürgősségi osztályra, eszméleténél volt és együttműködött az orvosokkal – nyilatkozta a sajtónak Hadrian Borcea, a kórház sürgősségi osztályának vezetője. A főtanfelügyelő közölte, hogy az elkövető egy tizedik osztályos diáklány, aki eminens tanuló, érdemösztöndíjat is kap, és korábban nem észleltek nála magatartási problémákat. A 16 éves vidéki lány a nagyváradi középiskola kollégiumában lakik.

Alina Coste iskolaigazgató a Bihon hírportálnak elmondta: a konfliktus előzménye, hogy a nevelő előző este villanyoltáskor egy fiút talált a lány kollégiumi szobájában, amiért megrótta. A helyi sajtó szerint az incidens ennek a folyománya, az egyik igazgatóhelyettes irodájában történt, ahova a lányt és édesanyját behívatták az előző esti kihágás miatt. A diáklány ekkor szúrta meg az őt szembesítő pedagógust – írták. A lány a rendőrségnek azt mondta, a kést otthonról, a Bihar megyei Ökrös községből vitte be az iskolába. Az igazgató szerint az iskola tanulóit és pedagógusait sokkolta az eset, a tanfelügyelőség szakemberek bevonásával segít nekik feldolgozni a történteket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.