Pesti Srácok

Novák Katalin: Magyarország nemcsak a saját, de az Európai Unió határait is védi

Novák Katalin: Magyarország nemcsak a saját, de az Európai Unió határait is védi

Magyarország nem csak a saját, de az Európai Unió határait is védi – mondta pénteken Novák Katalin köztársasági elnök a Sky News Australia televízió műsorvezetőjének, Rita Panahinak nyilatkozva.

Nagyon erős nyomás nehezedik déli határainkra, tulajdonképpen az Európai Unió és a schengeni övezet külső határát védjük – húzta alá a köztársasági elnök, aki a nap folyamán Sydney-ben tett látogatást. Kifejezte egyben azon meggyőződését, hogy erős határok erős országot jelentenek.

– mondta.

PestiSracok facebook image

A migráció és a demográfiai kihívások kapcsán Novák Katalin kijelentette, hogy Magyarország a bevándorlás helyett a családok támogatására és gyermekvállalásra helyezi a hangsúlyt. Beszélt arról is, hogy Magyarországon központi értéket képvisel a család, illetve miként igyekeznek enyhíteni a család- és gyermekvállalási támogatások rendszerével a fiatal párok, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők anyagi terhein. Mint mondta, a magyar kormány a bruttó hazai termék több mint hat százalékát fordítja családok támogatására, ami világszerte a legmagasabb arány, és amelyre Magyarország befektetésként tekint. De nemcsak anyagi támogatásról van szó, hanem családbarát környezet megteremtése a cél. A köztársasági elnök hangsúlyozta: "a gyermekvállalás nem járhat anyagi hátránnyal."

Novák Katalin a családpolitikai eredményeiről szólva elmondta, hogy az utóbbi tíz évben megkétszereződött a házasságkötések száma, a termékenységi ráta 25 százalékkal emelkedett. A köztársasági elnök kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország talán éppen a családbarát irányultsággal tudna egyfajta például szolgálni Ausztráliának. Novák Katalin az ukrajnai háborúról is szót ejtett.

– mondta. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtesz, hogy tárgyalásos úton a lehető leghamarabb elérjék a békét. Kijelentette, hogy Magyarország elítéli Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben és humanitárius segítséget nyújt a szomszédos országból menekülő embereknek. Novák Katalin aggodalmát fejezete ki az izraeli történések kapcsán, egyben támogatásáról biztosította Izraelt. Novák Katalin az amerikai elnökválasztási folyamattal, illetve az amerikai-magyar viszonnyal kapcsolatos kérdésre azzal felelt, hogy Magyarország mint szuverén ország számára az a legfontosabb, hogy senki se avatkozzon be a belügyeibe.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.