Pesti Srácok

Megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak – Ezekkel a szavakkal búcsúzott Pásztor Istvántól Orbán Viktor (Galéria)

null

Ma délután kettőkor vettek végső búcsút Pásztor István, vajdasági magyar politikustól. A temetésen Orbán Viktor is beszédet mondott. A kárpát-medencei magyarság számos képviselői lerótta tiszteletét a szertartáson, de felszólalt Aleksandar Vucsics szerb elnök is.

Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének szombati búcsúztatóján – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán. Pásztor István fia, Pásztor Bálint, a VMSZ ideiglenes vezetője közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy édesapja búcsúztatására a szabadkai Bajai úti temető Péits-kápolnájában szombaton, 14 órakor kerül sor.

A szertartáson Orbán Viktoron kívül Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke is beszédet mond − írta Pásztor Bálint. Pásztor István 67 éves korában, rövid, súlyos betegség után hunyt el hétfőn.

Az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Alekszandar Vucsics szerb elnök is beszédet mond a temetésen, jól szimbolizálja a megerősödött szerb-magyar stratégiai partnerséget, ami nem kis mértékben Pásztor István érdeme is, hiszen a politikus az életét annak szentelte, hogy közelebb hozza egymáshoz a szerb és magyar népet. A munkájának gyümölcseként soha nem látott szintre jutott Szerbia és Magyarország kapcsolata. A politizálásának és az eközben szorosan közeledő országoknak köszönhetően elhozták a történelmi megbékélést.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott elhunyt harcostársa temetésén a miniszterelnök.

– fogalmazott gyászbeszédében a magyar miniszterelnök, emlékeztetve: tízegynéhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a két ország, a két nép mindenben számíthasson egymásra, ma viszont már az lenne az elképzelhetetlen, hogy "ne osztozzunk egymás örömében és fájdalmában".

– búcsúzott Orbán Viktor.

– hangsúlyozta Aleksandar Vucsics szerb elnök, aki búcsúbeszédében kiemelte, hogy Pásztor Istvánnak sikerült összekötnie a legnagyobb szerb pártot és a legnagyobb vajdasági magyar pártot, a Szerb Haladó Pártot és a Vajdasági Magyar Szövetséget, és összehozta a szerb vezetést Orbán Viktorral.

– méltatta az elhunyt magyar politikust búcsúbeszédében a szerb elnök.

A szerb elnök búcsúbeszéde. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke beszédében Pásztor Istvánt egy idősebb testvérhez, egy bátyhoz hasonlította, akire felnéztek, akire mindig lehetett számítani.

– tette hozzá. Kelemen Hunor szerint "Pásztor István a szó legnemesebb értelmében elöljáró volt", tekintélyét az adta, hogy mindig az igazságosság alapján döntött, mindig a közösségi érdek vezérelte, mindig a magyar nemzet iránti hűség volt az iránytűje, a közösségért végzett munkája eredményes volt, és ez bármikor hivatkozási pontként szolgált.

– tette hozzá, majd úgy folytatta: "számára politikai és erkölcsi parancs volt, hogy meg kell békélni a többségi nemzettel, és ezt nem lehet másképpen tenni, csak úgy, hogy az ember a múltat ugyan nem felejti el, de mindig a jövőt fürkészi". Az RMDSZ elnöke szerint Pásztor István tudta azt, amit csak az igazán nagy államférfiak tudnak:

Kelemen Hunor végső búcsút vesz Pásztor Istvántól. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke a párt nevében szólt a gyászolókhoz. Emlékeztetett arra, hogy Pásztor István 16 éven át vezette a Vajdasági Magyar Szövetséget, és ezt saját maga a legnagyobb kegynek nevezte, amely egy kisebbségi, vajdasági magyar politikust érhet.

Időt, energiát, önmagát nem sajnálva, alázattal szolgálta közösségét. Nincs az a közösség, ahol ne járt volna, mindenhol személyesen ismerte az embereket, szeretettel várták és ő örömmel ment. (.) Nem ismert veszett ügyet, mindig a megoldásokat kereste

– húzta alá. Politikai szerepvállalásáról szólva Juhász Bálint rámutatott, "hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy 2007-ben átvegye a mélyponton és lejtmenetben lévő Vajdasági Magyar Szövetséget, rengeteg bizonytalansággal és sok kockázattal nézett szembe".

– tette hozzá. Juhász Bálint hangsúlyozta: a határon túli magyar vezetők közül elsőként Pásztor István értette meg azt, hogy a közösség érdekét az szolgálja, ha egyszerre alakít ki jó kapcsolatot az anyaországgal és azzal az országgal, ahol él. Szerbia és Magyarország vezetőivel együtt teremtette meg a magyar-szerb történelmi megbékélést.

Pásztor Istvánt katolikus szertartás szerint temették el a szabadkai Bajai úti temetőben. A vajdasági magyar politikust több ezren, szerbiai és magyarországi politikusok, közéleti szereplők és magánemberek, a VMSZ tagjai és szimpatizánsai, valamint a családtagok kísérték utolsó útjára a szabadkai Bajai úti temetőben. Szombat délelőtt Újvidéken, a vajdasági Tartományi Képviselőházban tartottak gyászülést Pásztor István emlékére. Pásztor István volt a vajdasági képviselőház 31. elnöke, három mandátumban töltötte be ezt a tisztséget, ezzel ő lett az eddigi leghosszabb ideig tisztségben lévő házelnök.

D_MTZ20231104001
D_MTZ20231104002
D_MTZ20231104003
D_MTZ20231104004
D_MTZ20231104006
D_MTZ20231104008
D_MTZ20231104011
D_MTI20231104001
D_MTI20231104002
D_MTZ20231104014
D_MTZ20231104016
D_MTZ20231104018
D_MTZ20231104020

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.