Pesti Srácok

Plakátrongálási tanácsokat ad a TASZ, Hadházy pedig már neki is esett az oszlopoknak

null

A nemzeti konzultáció okán indított plakátkampányt a kormány, ahogyan azt eddig is minden alkalommal megtette. A parlamentet nagy ívben kerülő parlamenti képviselő, Hadházy Ákos pedig már el is kezdte megrongálni az oszlopokra is kiragasztott, figyelemfelhívó hirdetéseket. A lódoktornak gúnyolt politikus tudja, mit csinál, hiszen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) már 2015-ben kiadott egy plakátrongáló kisokost, amiben leírják, hogy ez tulajdonképpen csak szabálysértés, csinálja mindenki nyugodtan. Ha pedig pénzbüntetés lesz a vége, a balos politikusok úgyis az emberektől tarhálják össze a pénzt.

A független parlamenti képviselő Hadházy Ákos a közösségi oldalára feltöltött egy videót, amelyen éppen nekiesik egy plakátnak, és mindenkit erre biztat. A felvételen a képviselő egy, a nemzeti konzultációt hirdető plakátot rongál meg, amely szerinte egy „egy fasiszta jellegű propagandakampány” része.

– fogalmazott Hadházy Ákos. A képviselő szerint ezt a kampányt nem lehet szó nélkül nézni, akkor sem, hogyha „esetleg állítólag” szabályt sértünk vele. A politikus valóban nem a levegőbe beszél, hiszen a TASZ éppen erre hívta fel a figyelmet már 2015-ben is, amikor a bevándorlás ellen készültek plakátok. Felvilágosításukban leírták:

PestiSracok facebook image

Tehát megéri egy embernek csak egy-két plakátot rongálni, nehogy a dutyiba kerüljön. Majd azzal folytatják:

Felhívnánk a figyelmet arra a részre, hogy "fontos arra törekedni, hogy"... Fontos lenne arra törekedni, hogy az emberek a szabályokat is betartsák és nem arra buzdítani őket, hogy rongáljanak, kedves TASZ.

Forrás: Magyar Nemzet, TASZ; Fotó: Facebook