szabálysértés
Plakátrongálási tanácsokat ad a TASZ, Hadházy pedig már neki is esett az oszlopoknak
A nemzeti konzultáció okán indított plakátkampányt a kormány, ahogyan azt eddig is minden alkalommal megtette. A parlamentet nagy ívben kerülő parlamenti képviselő, Hadházy Ákos pedig már el is kezdte megrongálni az oszlopokra is kiragasztott, figyelemfelhívó hirdetéseket. A lódoktornak gúnyolt politikus tudja, mit csinál, hiszen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) már 2015-ben kiadott egy plakátrongáló kisokost, amiben leírják, hogy ez tulajdonképpen csak szabálysértés, csinálja mindenki nyugodtan. Ha pedig pénzbüntetés lesz a vége, a balos politikusok úgyis az emberektől tarhálják össze a pénzt. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.