szabálysértés
Már csak szabálysértéssel és csalással gyanúsítják a „pátyi boncmestert”
A Blikk információi szerint R. Dénest már nem emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítja a rendőrség, hanem „mindössze” kis értékre elkövetett csalással és a hulladékgazdálkodás szabályainak megsértésével.Súlyosan büntetik a zöld határon sunnyogókat – hívta fel a figyelmet a rendőrség
A járványügyi készültségi időszakban csak a kijelölt határátkelőhelyek vehetők igénybe – hívta fel a figyelmet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán, a rendőrség honlapján egy keddi és egy szerdai eset kapcsán, amikor tiltott határátlépés szabálysértés miatt öt emberre szabtak ki helyszíni bírságot.Jogsi nélkül, forgalomból kivont autóval száguldozott, majd megpróbált elmenekülni a rendőrök elől
Nyilván nem úszta meg: a 28 éves dombóvári férfit a rendőrök őrizetbe vették és büntetőeljárást is indítottak ellene.Kocsis: Hadházy Ákos túlment minden határon
Tiszteletlen volt Hadházy Ákos hétfői parlamenti akciója, amellyel megzavarta a miniszterelnök beszédét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Bayer Showban. Kocsis Máté hangsúlyozta: Hadházy túlment minden határon, és az a trágár kifejezés, amit a táblájára felírt, az ő beteges lelkületéről árulkodik. Hozzátette: szigorítani fogják az országgyűlési törvény fegyelmi szabályait.Büntetésre számíthat Hadházy a parlamenti táblás akcióért
A házszabály rendelkezéseinek megfelelő büntetésre számíthat Hadházy Ákos a parlamentben okozott minapi botrányáért – értesült a Magyar Nemzet. Bár most adja a sértődöttet, a politikus tavaly maga jelentette be, hogy a ciklusban lényegében a botránykeltés lesz az elsődleges célja, és szerinte, ha szükséges, „el kell menni akár a polgári engedetlenség legkomolyabb formáiig”.A 24.hu haladó módszerei – itallal és pénzzel vettek rá a hajléktalan alkoholistát Csepelen, hogy az önkormányzatról hazudjon
Összhangban az ellenzék országos szintű hajléktalanőrületével, arra mentek rá a magyar fakenews-kisiparosok, hogy a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat alkalmazottai milyen brutálisan bánnak az utcán élőkkel; csakhogy most kiderült, rendhagyó módon pénzzel és egy kis alkohollal próbálták a 24.hu munkatársai rávenni a hánytatott sorsú embereket arra, hogy a csepeli vagyonőrökre terhelő vallomást tegyenek. Megszületett 2018 leggázosabb álhíre, lekörözték az Indexet – írta az esetről az Origo. A napokban a PestiSrácok.hu tudósítói is elkísértek egy antifasiszta hobbiegyletet csepeli kirándulásokra; mivel módszereik annyira hasonlítanak az álhírgyárosok gyakorlatára, nehéz elképzelni, hogy ne egyeztettek volna egymással és helyi ellenzéki politikusokkal az összehangolt támadás érdekében.Hajléktalanüldözés, vagy életmentő megoldás?
Szinte nincs olyan ember ma Magyarországon (vagy világszerte), aki ne találkozott volna hajléktalannal. Minden ember más és más, lehetetlen általánosítani, hogyan jutottak az utcára. Van, aki önhibájából és van, akit balszerencsék sorozata tett földönfutóvá. A kormány új rendelete szerint szabálysértő magatartásnak minősül a közterületen való életvitelszerű tartózkodás, ami láthatóan megosztja a közvéleményt. Egyesek úgy gondolják, a szabályozással csak még nagyobb kárt okoznak, mások szerint inkább a védelmüket szolgálja. Igazságot tenni pedig szinte lehetetlen.Ajánljuk még