Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: folytatódik az átcsoportosítás a NATO-hadgyakorlatra

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: folytatódik az átcsoportosítás a NATO-hadgyakorlatra

Folyamatos a katonák és a haditechnikai eszközök átcsoportosítása az Adaptive Hussars 23 többnemzeti gyakorlat kapcsán az ország teljes területén, földön és levegőben – közölte szombaton a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az Adaptive Hussars 23 a drasztikusan romló biztonsági helyzetben lehetőséget teremt a magyar haderő ütőképességének erősítésére, egyúttal megmutatja, hogy Magyarország megbízható tagja a szövetségnek. A Székesfehérváron felállított NATO parancsnokság, valamint a Magyarországon települt NATO harccsoport hazánk kiemelt szerepét bizonyítja a keleti szárny vonatkozásában; védelmi kiadásaink pedig már jóval a vállalt határidő előtt elérték a GDP 2 százalékát – tette hozzá.

Ismertetésük szerint a következő napokban elsősorban Újmajorba indulnak katonai konvojok többek között Tatáról, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről és Kaposvárról, de érkeznek járműoszlopok Pápára, Hajdúhadházra és Tiszaroffra is igénybe véve a fő-, illetve mellékútvonalakat. Közölték, a forgalomban részt vevők láthatnak tréleren AN-2 Naszádokat, PTSZ úszó szállító járműveket, valamint "saját lábon" közlekedő BTR-80 harcjárműveket is a korábban megszokott katonai személy-, teher-, illetve speciális (logisztikai) gépjárművek mellett. A katonai járműforgalom leginkább az M0-ás, az M3-as és az M7-es autópályákat, valamint a 7-es és a 8-as főutakat érinti, de vasárnap a levegőben láthatnak ZLIN repülőgépeket és Airbus helikoptereket is, amelyek Szolnokról Pápára települnek át.

Közölték azt is, hogy a Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja, ugyanakkor kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai technikai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. A HM közleményében megköszönte a lakosság megértését és türelmét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.