Pesti Srácok

A PiS egyik képviselőnője is megsérült, amikor Tusk emberei erőszakkal foglalták el a lengyel közmédia székházát (Videó)

null

Így állnak hozzá a baloldalon a sajtószabadsághoz. Tusk és kormánya még meg sem melegedett a helyén, de az első lépésük az, hogy leszámoljanak a jobboldali médiával, és ebben semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. De persze, ha egy baloldali kormány küld verőlegényeket egy szerkesztőségbe, az nagyon jogállami. Egy percig se higgyük, hogy ez nálunk nem történhetne meg, ha a baloldal egyszer hatalomra kerülne. Elég csak Fekete-Győr akciójára gondolnunk az Origo szerkesztőségében, hogy tudjuk: ezek ugyanazok!

Ahogy arról portálunk is beszámolt, Donald Tusk tisztogatásba kezdett, és kirúgta a lengyel közmédia vezetését. Időközben a wpolityce.pl arról számolt be, hogy Tuskék legitimációval nem rendelkező „erős embereket” küldtek a TVP székházába, akik bebarikádozták magukat az állami televízió elnökének szobájába és onnan leállították a TVP Info internetes, valamint kábelelérhetőségét – írja a Mandiner. Mariusz Kałużny képviselő úgy fogalmazott a történtek kapcsán, hogy a helyzet drámai, ez egyszerűen Fehéroroszország.

A közmédia erőszakos átvétele során a PiS egyik női képviselője, Joanna Borowiak is megsérült a jobb karján, amit fel kellett kötni. A rendőrség jelenleg is helyszínel a TVP székházában. Üzent a Jog és Igazságosság párt alelnöke is. Beata Szydlo úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az X-en egyre több felvétel kerül fel az incidensről. A lengyelek szerint ez csak dühöt vált ki a PiS támogatóiból. Tusk többféleképpen átvehette volna a közmédiát, a verőlegények küldése nagyon rossz ötlet volt...

Forrás: Mandiner, X; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még