Pesti Srácok

Belga ügyészség: tizenhárom kábítószer-kereskedőt állítottak elő Belgiumban és Hollandiában

null

Összehangolt belga és holland rendőrségi művelet keretében egy, a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben részt vevő szervezett bűnözői csoport tizenhárom tagját állították elő Belgium keleti országrészében és Hollandiában – tájékozatott a limburgi ügyészség, amelynek közleményét a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap ismertette kedden.

Az illetékes belga ügyészség közlése szerint a rendőrségi művelet a kelet-belgiumi Tongeren vizsgálóbírója által egy, a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben, valamint szintetikus kábítószergyártó és tároló üzem létrehozásában és üzemeltetésében részt vevő bűnszervezet felszámolására irányult.

– írták. A napilap Francois Farcyt, Liège igazságügyi rendőrségének vezetőjét idézte, aki közölte: a belga és holland nemzetközi kikötők számos drogkereskedőt vonzanak szerte Európából. Belgiumban, a kikötőjéről is ismert Antwerpen mellett Brüsszel kiváló terep a drogterjesztők számára – mondta. Emlékeztetett arra, hogy december 6-án Brüsszel belvárosában, a zsúfolt Toison d'Or sugárúton kitört lövöldözés esetében sem zárták ki, hogy a bűncselekmény a kábítószer világához kapcsolódik. Közölte, hogy október 11-ig idén már 41 lövöldözés történt Brüsszelben.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Tájékoztatása szerint a belga fővárosban főként albán és újabban a marseille-i maffiák térnyerése figyelhető meg.

– mondta.

– tette hozzá a liège-i igazságügyi rendőrség vezetője.

Forrás: MTI