Pesti Srácok

Dánia részt kíván venni a vörös-tengeri katonai szövetségben

Dánia részt kíván venni a vörös-tengeri katonai szövetségben

Dánia hadihajókkal tervezi támogatni a kereskedelmi hajózás védelmét biztosító, az Egyesült Államok által kezdeményezett vörös-tengeri katonai hadműveletet – közölte péntek esti közleményében a dán védelmi minisztérium.

Troels Lund Poulsen miniszter aggodalmát fejezte ki a Vörös-tengeren kialakult súlyos helyzet miatt, ahol megállapítása szerint "továbbra is indokolatlan támadásokat intéznek a kereskedelmi hajók ellen". A dán védelmi minisztérium januárban kívánja a kormány elé terjeszteni a törvényjavaslatot, amely alapján elsőként egy fregattot küldenek majd a térségbe.

A Hamász palesztin szélsőséges szervezet és Izrael között a Gázai övezetben zajló konfliktus kiújulása óta a jemeni húszi lázadók számos kereskedelmi hajó ellen hajtottak végre támadásokat a Vörös-tengeren, nemzetközi vádak szerint iráni támogatással. Az Egyesült Államok a Szuezi-csatornához vezető, kulcsfontosságú tengeri kereskedelmi útvonal hatékonyabb védelme érdekében nemzetközi katonai szövetség létrehozását kezdeményezte, és ehhez már több mint 20 ország, köztük Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország, Hollandia és Norvégia csatlakozott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Brit védelmi minisztérium/LPhot Belinda Alker (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.