Pesti Srácok

Elszámolási vita miatt szűnhet meg a Budapest-bérlet

null

Kormányzati forrás szerint nem hosszabbítják meg az úgynevezett hibrid modellt a HÉV vonalak és járatok, illetve az agglomerációs üzemeltetését illetően. Ez azt jelenti, hogy a jövőben csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban, a Budapest-bérlet megszűnik., mert a Fővárosi Önkormányzat rengeteg pénzzel tartozik az állami közszolgáltatónak.

Ennek értelmében az úgynevezett „Budapest-bérlet” a helyközi járatokon nem fogadják majd el, ha jók a portál információi. Úgy fogalmaztak, hogy aMÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el.

– írta az Index.

PestiSracok facebook image

Úgy néz ki tehát, hogy a jövőben már csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban. A lap hozzátette, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint

és mivel az ÉKM ajánlatát az önkormányzat nem fogadta el, így a 2022. év pénzügyi zárása nem történt meg.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még