Pesti Srácok

Ismét megbénította a havazás Budapestet, több járat nem is közlekedik és problémát okoznak a biciklisávok is

Ismét megbénította a havazás Budapestet, több járat nem is közlekedik és problémát okoznak a biciklisávok is

A múlt heti káosz után a mostani csütörtök is nehezen indul, hiszen a havazás miatt már az éjszaka folyamán is változtatni kellett néhány buszjárat útvonalán a BKK tájékoztatása szerint.

Éjszaka a 922-es éjszakai járat az Országos Korányi Intézet és Budakeszi, Dózsa György tér között nem közlekedett, a 972-es és a 972B jelzésű éjszakai járatok útvonalát pedig módosítani kellett az időjárás miatt. Csütörtök reggel a H6-os hév Tököl és Ráckeve között nem közlekedett áramellátási hiba miatt 05:34-ig, a kimaradt szakaszon pótlóbusszal szállították az utasokat. A hibát azóta már elhárították, ismét teljes vonalán jár a hév. A 157A autóbusz rövidített útvonalon közlekedik, nem érinti a Budaliget, Géza fejedelem útja megállót, ahogyan a 157-es autóbusz szintén rövidített útvonalon közlekedik, nem érinti a Budaliget, Géza fejedelem útja, a Muflon utca, valamint a Solymár, Kerekhegy megállót. A hóesés a 3-as villamost is érinti: az Ecseri út metróállomás és a Nagykőrösi út / Határ út között nem közlekedik járműhiba miatt, pótlóbuszra kell átszállniuk az utasoknak. A 65-ös és a 165-ös autóbusz, és a 219-es autóbusz sem közlekedik az intenzív havazás miatt.

Kőrösi Koppány fejlesztéspolitikai szakértő megosztott egy felvételt közösségi oldalán, amelyen jól látszik, hogy szinte lehetetlen két keréken nekivágni az utazásnak. Ennek feltehetően az az oka, hogy a karókkal leválasztott biciklisávot a hókotrók nem tudják letakarítani, sőt, egyenesen ide tolják a havat – írja a Mandiner.

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely úgy tűnik, tanult a "szelfi-hibából": ezúttal igyekszik megnyugtatni a fővárosban dolgozókat és a budapestieket, hogy az utakat mielőbb biztonságossá teszik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?