Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik

Szijjártó Péter: Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik

Magyarország az elektromos autóipari átállás, és ezáltal pedig az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, ez annak is köszönhető, hogy a kormány a lehető legjobb együttműködést alakította ki a piac szereplőivel - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A tárcavezető az amerikai BorgWarner beruházásának bejelentésén kiemelte, hogy a Magyarországon most is több mint ezer főt foglalkoztató vállalat a tervezett 25 milliárd forint értékű fejlesztése nyomán hibrid és elektromos hajtású járművekhez alkalmas termékeket fog gyártani Oroszlányban.

A projektet az állam ötmilliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva hatvan új munkahely létrejöttéhez - tájékoztatott. Beszédében emlékeztetett, hogy az Európai Unióban már megszülettek a politikai döntések az autóipar elektromos átállításáról, ami nélkül lehetetlen a karbonsemlegességi célkitűzések elérése is, hiszen ez a szektor adja a teljes károsanyag-kibocsátás húsz százalékát. Szavai szerint mindez egy teljesen új gazdasági korszak eljövetelét is jelenti, amelynek a keretében éles verseny indult azért, hogy kikből lehetnek ezen változások nyertesei.

- szögezte le. Szijjártó Péter rámutatott, hogy ezekhez a sikerekhez elengedhetetlen a lehető legjobb együttműködés a piac szereplőivel, és ezen a téren is látványos sikereket tudtak elérni. Ennek alátámasztására azt közölte, hogy Kína és Németország mellett Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, ahol mind a három prémium német autómárka gyártási kapacitással lesz jelen, közben pedig a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül öt is elkötelezte magát hazánk mellett.

PestiSracok facebook image

- figyelmeztetett. Majd hangsúlyozta, hogy Magyarországon az elmúlt tíz évben 3,5-szeresére nőtt az autóipar termelési értéke, amit az elsődleges gyártók és a beszállítók teljesítményének együttes növekedése adott. Aláhúzta: az ágazat termelési értéke tavaly brutális rekordot ért el 12 ezer milliárd forinttal, és az idei év első kilenc hónapjában további 18 százalékos bővülést jegyeztek fel.

- tudatta. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy az amerikai beruházások lényeges szerepet játszanak a magyar gazdasági növekedés fenntartásában, az érintett vállalatok alkotják továbbra is a második legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, közülük tizennéggyel stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a kormány. A kétoldalú kereskedelmi forgalom ennek megfelelően tavaly rekordot döntött, és az idei év első kilenc hónapjában is 11 százalékos bővülést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy újabb csúcs várható 2023-ban - tette hozzá.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.