Pesti Srácok

Szijjártó Péter: új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között

Szijjártó Péter: új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között

Új Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Őrhalomnál, a másikon pedig Ipolyvarbónál, ami megkönnyíti a határ menti közösségek életét, és a gazdaságfejlesztés szempontjából is fontos – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a helyszínen.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az avatóünnepségen emlékeztetett rá, hogy 2010-ben még csak huszonkét határátkelési pont volt a két ország között, míg most a harminckilencediket adták át. Beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia is stratégiai fontosságot tulajdonít határai törvényes átjárhatóságának. Szavai szerint különösen igaz ez annak tükrében, hogy hazánk leghosszabb határa épp a szlovák, eközben a szomszéd ország ráadásul a harmadik legfőbb kereskedelmi partnernek számít.

– szögezte le beszédében. Az új szlovák kormány felállása kapcsán kiemelte, hogy a megegyezést, amelynek alapján ez az új átkelő is elkészülhetett, "ugyanezzel az összetételű kormánnyal írtuk alá ugyanilyen összetételű kormányként, minthogy Robert Fico és Orbán Viktor 2014-ben kötött megállapodásába foglaltuk bele azokat az Ipoly-hidakat, amelyeket most megépítünk". Rámutatott, hogy méltatlan állapotot számoltak fel, ugyanis Ipolyvarbó és Őrhalom között legalább fél órát kellett autózni, 23–24 kilométert kerülve, és ez most pár percre, néhány száz méterre csökkent.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Az EU társfinanszírozásával 2,5 milliárd forintból megvalósult fejlesztést ismertetve tudatta, hogy a 30,5 méteres híd mellett Magyarországon 1100 méter, Szlovákiában pedig 400 méter utat építettek.

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a jövő év elején újabb átkelési pontot adnak át Drégelypalánknál. Szijjártó Péter ezután kifejtette, hogy sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor közel sem volt természetes a nyugodt és akadálytalan átkelés a két ország között. Leszögezte: legutóbb a koronavírus-járvány idején vált világossá, hogy a szabad átkelés a határon olyan, mint a levegő.

– figyelmeztetett. A miniszter végezetül kitért arra is, hogy napjaink nehézségei még inkább felértékelik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló jószomszédi kapcsolatok jelentőségét.

– összegzett. Rámutatott, hogy határ mentén élni különleges élethelyzetet jelent, amelynek milyenségét az határozza meg, hogy ez a határ elválaszt vagy összeköt, ellehetetleníti a két oldal közötti gazdasági, társadalmi, családi, baráti kapcsolatokat, vagy elősegíti ezeket.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.