Pesti Srácok

Wintermantel Zsolt: teljes csődben van a főváros, baloldali vezetése elköltötte a tartalékot, a tavalyi adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott

null

Alkalmatlan a főváros vezetésére Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester, hiányzik a város vezetéséhez való képessége – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában kedden. Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott, hogy a főváros baloldali vezetése elköltötte a rekordméretű, több mint 200 milliárd forintos tartalékot, amelyet a Fidesz–KDNP városvezetéstől örökölt meg, elköltötte a tavalyi rekordméretű adóbevételt, és még hitelt is felhalmozott.

– tette hozzá. Kiemelte, hogy "szinte nulla fejlesztés van" a főváros jövő évi költségvetésében, miközben a bevételi oldalon több mint 300 milliárd forintos iparűzésiadó-bevétele lesz a Fővárosi Önkormányzatnak.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. A főváros által kifogásolt szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban azt mondta, hogy bár annak mértéke növekszik, de ennél jóval nagyobb mértékben növekszik az iparűzési adóból származó bevétel.

– hangsúlyozta. Kitért rá, hogy a városvezetés azt az 50 milliárd forintos kötelezettségét, amelyet ki kellett volna fizetnie a közösségi közlekedés finanszírozására, nem tudta saját bevételeiből megtenni.

– emelte ki, hozzátéve, hogy ez "tulajdonképpen hitel". Szólt arról is, hogy a főváros növelni tudná a bevételeit például aktív ingatlangazdálkodással, a költségeket pedig az önként vállalt feladatok racionalizálásával lehetne csökkenteni.

– hangsúlyozta Wintermantel Zsolt. Mint mondta, ez "tipikus baloldali hozzáállás". A politikus a kialakult helyzet kapcsán Margaret Thatchert idézte: az egykori brit miniszterelnök azt mondta, hogy "a szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből".

– mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu