Pesti Srácok

A Z generáció nagyrésze klímaszorongó, ezért ódzkodnak a gyerekvállalástól, pedig a családoknak óriási szerepük van a klímavédelemben

A Z generáció nagyrésze klímaszorongó, ezért ódzkodnak a gyerekvállalástól, pedig a családoknak óriási szerepük van a klímavédelemben

A családoknak óriási szerepük van a klímavédelemben, hiszen mindent, amit tesznek, az kihatással van gyermekeik jövőjére - jelentette ki Tóth Edina, a Fidesz uniós parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben. A baloldali narratíván felülve ugyanis a Z generáció 40 százaléka klímaszorongó és ezért erősen gondolkozik azon, hogy vállaljon-e gyereket.

A kormánypárti politikus volt a fővédnöke a Nemzetközi Családfejlesztési Szövetséggel együttműködésben az Európai Parlamentben szervezett szerdai konferenciának, amelynek témája "A klímaszorongás hatása a családalapításra" volt.

Tóth Edina az MTI-nek adott nyilatkozatában a témával kapcsolatban azt mondta: több baloldali politikus azt hangoztatja, hogy az az igazi klímavédelem, ha a fiatalok nem alapítanak családot, mivel a gyermekvállalás környezetszennyezéssel jár.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

A képviselő szerint a fenntartható környezetvédelemhez csak a gyermekszületés által lehet hozzájárulni, hiszen ha nem jönnek gyermekek a világra, akkor a Földnek sincs jövője. A család nem az oka a környezetszennyezésnek, hanem a megoldása a klímavédelemért folytatott harcnak.

- húzta alá.

A klímaszorongók tábora egyre nagyobb

Arról is beszélt, hogy ezek a zöld ideológiák, amelyeknek egyebek között "a család és a nemzet lebontása a céljuk", annyira hatásosak, hogy tudományos felmérések szerint a Z generációhoz tartozók mintegy 40 százaléka komolyan elgondolkozik a gyermekvállalás kérdésén "klímaszorongás" miatt.

- hívta fel a figyelmet Tóth Edina.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.