Pesti Srácok

Donald Trump is tanúskodott a rágalmazás miatt ellene indított perben

null

Donald Trump is tanúskodott abban a perben csütörtökön New Yorkban, amelyet E. Jean Carroll újságíró indított ellene rágalmazás miatt. Trump a bíróság előtt tett rövid nyilatkozatban felidézte a 2019-ben tett kijelentését, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy E. Jean Carroll "mondott valamit, amit én hamis vádaskodásnak tartottam". Hozzátette, hogy a hivatalban lévő elnökként tett kijelentéssel az volt a célja, hogy saját magát, családját, és az elnöki pozíciót vegye védelmébe.

A New Yorkban egy hete zajló bírósági tárgyalás tétje az, hogy a volt elnöknek milyen mértékű kártérítést kell fizetnie az újságírónak rágalmazás miatt. Az ügyben a bíróság tavaly megállapította, hogy Donald Trump még elnökként 2019-ben elkövette a rágalmazást, amikor E. Jean Carrollt hazugnak mondta, és azt állította, hogy a nő politikai célból és saját könyvének eladhatósága érdekében erőszakkal vádolta meg. Lewis A. Kaplan bíró, aki korábban megállapította Donald Trump felelősségét az ügyben, mindkét kijelentéssel kapcsolatban közbeavatkozott, és arra utasította az esküdteket, hogy ne vegyék figyelembe a volt elnök saját védelmében tett kijelentéseit. A bíró hozzátette, hogy az esküdteknek tényként kell tekinteniük az ügy egy korábbi tárgyalásán tett megállapításokat, amelyek során bizonyítást nyert, hogy Donald Trump 1996-ban egy New York-i üzletben szexuális zaklatást követett el a felperessel szemben.

A zaklatási ügyben a bíróság már megállapított 5 millió dollár kártérítést; a mostani eljárás keretében E. Jean Carroll a rágalmazás miatt 10 millió dollárt követel. A bíróság esküdtszékének feladata, hogy megállapítsa a fizetendő összeget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Matt Rourke

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.