Pesti Srácok

Donald Tusk minden segítséget megadna Ukrajnának, miközben a lengyel mezőgazdászok tüntetnek az igazukért

null

Előzetes bejelentés nélkül vonattal érkezett Donald Tusk Ukrajnába, hogy tárgyaljon Volodimir Zelenszkij elnökkel a jövőbeni katonai támogatásról és a pénzcsapok megnyitásáról. Tusk szerint ugyanis ez a lengyelek érdeke is. Mindeközben lengyel mezőgazdasági dolgozók és kamionosok vették blokád alá az egyik legforgalmasabb ukrajnai határátkelőt, mert azt akarják, hogy a kormány az ukrán fuvarozókkal szemben keményebben lépjen fel, és akadályozza meg a külföldi versenytársak térnyerését.

Donald Tusk, a lengyel kormányfő, hétfőn egynapos kijevi látogatás során kijelentette, hogy Lengyelország minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy növelje Ukrajna esélyeit az Oroszországgal folytatott küzdelemben. A lengyel vezető biztonsági okokból előzetes bejelentés nélkül, vonattal érkezett az ukrán fővárosba hétfő reggel. A nap folyamán Volodimir Zelenszkij elnökkel és Denisz Smihal miniszterelnökkel is tárgyalt – írta meg a hidardo.hu-ra hivatkozva a Mandiner.

A Zelenszkijjel tartott közös sajtótájékoztatón Tusk kifejtette, hogy Lengyelország Ukrajnát nem csupán elvi okokból, hanem a saját biztonságának érdekében is támogatja.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Donald Tusk, majd hozzátette, hogy

Az ukránoknak is legyen jó

Tusk emellett kifejezte, hogy Lengyelország Ukrajnát az EU-csatlakozási folyamatban is minden lehetséges módon támogatni fogja. Álláspontja szerint Lengyelország határozott célja, hogy az ukrán EU-tagság minél gyorsabban valósággá váljon. A kamionosok blokádjával kapcsolatban pedig elmondta, hogy tervezik egy olyan megállapodás kidolgozását, amely biztosítja mindkét ország biztonságát és érdekeit az Ukrajnába irányuló lengyel áruszállítás kapcsán.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.