Pesti Srácok

Gyorsvasút és zöldítés az összedőlő állomás helyén – ilyen lehet a budapesti Dubaj

Gyorsvasút és zöldítés az összedőlő állomás helyén – ilyen lehet a budapesti Dubaj

A Magyar Közlönyben kedden megjelent a "budapesti Dubajról" szóló kormányrendelet. A határozatból több új információ is kiderült a területre vonatkozó beruházásokkal kapcsolatban. Az eddig lepusztult és romos környékre a jelek szerint hatalmas változások várnak a kiemelt beruházás keretén belül.

Amint az a keddi Magyar Közlönyben szereplő kormányhatározatból kiderült, a kormány felhatalmazta a külgazdasági és a külügyminisztert, a Rákosrendező felújítására vonatkozó, az Egyesült Arab Emírségekkel kötendő megállapodás szövegének véglegesítésével. A tájékoztatás alapján a kormány legalább 800 millió euró (304 milliárd forint) becsült összeg erejéig biztosít forrásokat a Rákosrendező 130 hektáros területére álmodott „maxi-Dubaj” városnegyedhez. A támogatást többek között gyalogos és közúti felüljáró megépítésére, a reptéri gyorsvasúti pálya és a kisföldalatti meghosszabbítására, valamint kerékpár és gyalogosutakra fordíthatják, de szerepel a tervezetben egy közpark kialakítása is, amely a vasúti pálya felett helyezkedik majd el, annak befedése után.

Az is új elem, hogy a projekt keretében megvalósításra kerülő ingatlanfejlesztések 5 százalékos adókulccsal legyenek értékesíthetőek. Az új lakások után jelenleg 5 százalék áfát kell fizetni, ám az erre vonatkozó jogszabály lejárt volna a nemzetközi megállapodás 15 éves időtartama alatt, ráadásul csak lakóingatlanra vonatkozott volna, irodákra, kereskedelmi célú ingatlanokra nem. Az Egyesült Arab Emirátusok cserébe azt vállalja, hogy kijelöl a fejlesztésre egy jogalanyt, amelyet arra ösztönöz, hogy 5 milliárd euró értékben valósítson meg beruházást a területen. A változtatások értelmében tehát 600 millióról 800 millió euróra emelkedett az ígért fejlesztések összértékét. Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban azt mondta: az építkezés, ha már minden lehetőség adott, három-négy éven belül megvalósulhat.

Forrás: Magyar Közlöny; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.