Pesti Srácok

Hollandia továbbra is népszerű a migránsoknak, 2024-ben ezren jelentkeztek be

null

Hollandiában a menedékért folyamodók száma az új évben is magas maradt: 2024 első hetében mintegy ezer menedékkérelmet dolgoztak fel az illetékes hatóságok – derült ki a holland igazságügyi és biztonságpolitikáért felelős minisztérium heti adataiból.

Egyetlen hétre vonatkozóan ez az elmúlt évek legmagasabb száma. A beáramlás mindazonáltal már 2023 utolsó három hónapjában is jelentősen magasabb volt, mint az előző években. A tavalyi első héten mintegy 700-an nyújtottak be menedékkérelmet Hollandiában, 2022-ben 600-an, 2021-ben pedig 400-an. Ezek az adatok nemcsak az új kérelmezőkre vonatkoznak, hanem azokra is, akik családegyesítés útján utaznak Hollandiába.

A holland bevándorlási hivatal (IND) adatai szerint jelentősen megnőtt a menedékjogot kérő, kísérő nélküli gyermekek száma: tavaly mintegy hatezer kérelmet regisztráltak a hatóságok. Az IND munkatársai a De Telegraaf című napilapnak nyilatkozva elmondták, hogy a harmadik országbéli állampolgárok gyakran előreküldik gyermekeiket a fogadóországba, mert úgy vélik, családegyesítés révén könnyebb lesz számukra a menedékjog megszerzése. A gyerekek Hollandiába érkezésük után hamarosan családegyesítési kérelmet nyújtanak be, és a származási országban élő közvetlen családtagok csatlakozhatnak hozzájuk, ha menedékkérelmüket jóváhagyják. Az igazságügyi és belbiztonsági minisztériumot is aggasztja ez a tendencia.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozott Ruben Brekelmans, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) kormánypárt parlamenti képviselője a De Telegraafnak.

– tette hozzá. A képviselő szerint szigorítani kell a kísérő nélküli kiskorúakkal és a családegyesítéssel kapcsolatos holland politikát. A készülő új európai menekültügyi megállapodás hamarosan lehetővé teszi, hogy a felnőtt menedékkérőket az európai külső határokon feltartóztassák, és már ott felmérjék a kérelmük esélyeit, de a gyermekek esetében ez a gyakorlat nem alkalmazható – emlékeztetett a napilap.

Az igazságügyi és belbiztonsági minisztérium nemrégiben komoly aggodalmát fejezte ki a kísérő nélküli kiskorúak számára fenntartott menedékhelyek hiánya miatt. A holland parlament alsóházának írt levelében a minisztérium vezetése megjegyezte, hogy október végén mintegy 290 kiskorút kellett elhelyezni a Ter Apel-i regisztrációs központban, az ország legnagyobb befogadószállásán, miközben csupán 55 hely áll kiskorúak rendelkezésére. Westerwolde település helyi tanácsa, amelyhez a Ter Apel-i menekültközpont igazgatása tartozik, bírósághoz fordul azzal a követeléssel, hogy a nemzeti menekültügyi ügynökség (COA) korlátozza a létesítményben elhelyezendő menedékkérők számát – írta szerdán a Dutchnews hírportál. A központ kétezer lakos befogadására alkalmas, de ezt a határt többször is átlépték. Az illetékes minisztériumhoz tartozó igazságügyi és biztonsági felügyelet nemrégiben felhívta a figyelmet, hogy a menekültközpont a legalapvetőbb igényeket sem elégíti ki az ellátás és a szállás tekintetében, és aggodalomra adnak okot a befogadóközpontban uralkodó rossz higiéniai körülmények, a kábítószer-használat és a fertőző betegségek szűrésének hiánya. Westerwolde tanácsa azt szeretné, hogy a COA-t napi 25 ezer eurós bírsággal büntessék, ha nem csökkenti a migránslétszámot a hivatalos maximumra. A múlt héten Groningen tartományból kilenc polgármester, valamint a tartomány királyi megbízottja (önkormányzati vezetője), René Paas levélben fordult az ügyvivő holland kormányhoz az ügyben, és azzal is megvádolták a kabinetet, hogy szándékosan hagyta a válság kialakulását.

A holland parlament felsőháza a jövő héten vitatja meg azt a jogszabályt, amely a menekültek igazságosabb elosztását hivatott biztosítani az ország területén.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.