Pesti Srácok

Karácsony von Nagyvad levelét megírta, köztársaságpárti könnyével azt is telesírta

Karácsony von Nagyvad levelét megírta, köztársaságpárti könnyével azt is telesírta

Nyílt levelet írt Karácsony Gergely a „fővárosi köztársaságpárti koalíciót vezető pártoknak”, vagyis a DK-nak, az MSZP-nek, a Momentumnak és a Párbeszédnek. „Zárjuk le végre az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalásokat!” – írja a főpolgármester. Karácsony szerint a Fidesznek nincs ajánlata Budapest számára, csak hadüzenete. A politikai ajánlatát a következő pontokban foglalta össze:

  • A fővárosi listás választáson a köztársaságpárti erők közösen indulnak, közösen fogalmazzák meg a politikai ajánlatukat Budapestnek. Főpolgármester-jelöltként vállalom ennek a köztársaságpárti listának a vezetését.
  • A köztársasági többséget adó pártoknak minden kerületben közös polgármester-jelöltet kell állítaniuk, a közös polgármesterjelöltek személyében meg kell állapodniuk legkésőbb február közepéig. Ahol ez valamilyen okból nem sikerül, ott a 2019-es önkormányzati választáshoz hasonló előválasztást kell tartani, legkésőbb a március 15-ét követő napokban.
  • A várost irányító pártok legyenek nyitottak az LMP csatlakozására is, az LMP pedig döntse el, hogy részese kíván-e lenni ennek az együttműködésnek, vagy külön indul mindenhol.
  • A köztársaságpárti többség pártjai tegyenek javaslatot egy méltányos és moderált együttműködésre a Kétfarkú Kutya Pártnak is.

Karácsony Gergely úgy látja, Budapesten a köztársaságpárti politika, a szociáldemokrata, zöld és liberális pártok együttműködése sikerre van ítélve. Közös felelősségünk és választóink magától értetődő elvárása, hogy az elmúlt öt év sikeres kormányzását folytatni tudjuk Budapesten, írja az Index. Karácsony Gergely neveket is említett a levélben:

Forrás: Mandiner, Index; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?