NGM-közgazdász: 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet 2024-ben

Kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden, az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: a beruházások és a fogyasztás növekedése egyaránt hozzájárulnak majd a növekedéshez. A nettó export az új kapacitások üzembe állásán keresztül húzza majd a gazdasági növekedést. Kifejtette: már látható volt a tavaly novemberi adatokon, hogy a vállalati hitelezés és a lakáshitelezés is élénkülésnek indult.
Ez várhatóan idén fokozódik
– mondta. Kitért arra, hogy jelenleg a turizmus jól teljesít, töretlenül fejlődik, és bár az ágazat több év alatt áll helyre a járvány után, véleménye szerint kitörési pont lehet, ahogy a biotechnológia, az élelmiszeripar, vagy az infokommunikáció és az űripar ugyancsak kitörési pontot jelentenek a magyar gazdaságnak.

Kockázatot egyebek mellett az energiaárak jelenthetnek a gazdasági működésre
– jelezte.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor