Pesti Srácok

Női államfőknek szervez csúcstalálkozót Novák Katalin

Női államfőknek szervez csúcstalálkozót Novák Katalin

Sajtóértesülések szerint Magyarországon kerül sor a világ első női államfők számára szervezett csúcstalálkozójára. Az eseményre Novák Katalin kezdeményezésére kerül majd sor, célja pedig a békepolitika megvitatása lesz.

Megrendezik a Női Államfők Budapesti Csúcstalálkozóját, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök hívott össze – tudta meg a Telex. Novák Katalin már többször említette, hogy 2024 őszére tervez egy találkozót, amire az összes női államfőt meghívja. Erre kérdezett rá a Telex, így derült ki, hogy az eseménynek már neve is van. A Sándor-palota arról tájékoztatta a lapot, hogy Novák Katalin köztársasági kinevezése óta többször elmondta: megválasztása azt üzeni a magyar nőknek, hogy Magyarországon nincs olyan megbízatás, amit ne tölthetne be nő.

– írták. A csúcstalálkozó célja pedig az, hogy a női vezetők megvitassák, mit tehetnek a világ konfliktusos régióiért, a mielőbbi békéért.

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: MTI/Sándor-palota

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.