Pesti Srácok

Soros embere Anne Applebaum, akinek aknamunkája is hozzájárult a lengyel választási eredményekhez

null

A Magyar Nemzet a Soros legfontosabb emberei cikksorozatában ma Anne Applebaum életét és tevékenységét mutatja be részletesen. Az amerikai újságíró egy ideje már nem szerepel az Action for Democracy tanácsadó testületében, de a szervezet aktív volt a lengyel választási időszakban, és az eredmény máris jelentkezik a családi előmenetelben.

A rendszeresen publikáló Anne Applebaum, történészként is ismert amerikai–lengyel újságíró nevével számos helyen találkozhatnak mindazok, akik követik a világsajtót és benne a Kelet-Közép-Európáról szóló beszámolókat. Korábban szerepelt az Action for Democracy (A4D) nemzetközi tanácsadó testületében. Az 59 éves, Pulitzer-díjas Applebaum nevét egy ideje már nem tüntetik fel honlapjukon, a Magyar Nemzet mégis bevette e sorozatába, mert példája – mint látni fogjuk – azt mutatja, családon belül is gyümölcsözhet az amerikai székhelyű szervezet tevékenysége.

Isten és haza helyett Applebaum család

Az A4D maga említette a négy fontos választási „csatatere” között Lengyelországot, a demokrácia és a jogállamiság védelmére hivatkozva. A nemzeti-konzervatív Morawiecki-kormánnyal szemben a Donald Tusk vezette ellenzék holdudvarát támogatták, mint például a Strajk Kobiet (Női Sztrájk) elnevezésű feminista szervezetet, amely élen járt az abortuszpárti mozgósításban. Összesen tizenkét szervezetnek juttattak támogatást közleményük szerint. A lengyel liberális körök egyébként a legutóbbi népszámlálás alkalmával arra buzdították a polgárokat, hogy ne vallják magukat katolikusnak a szinte színtiszta katolikus országban.

PestiSracok facebook image

Az őszi választások után Mateusz Morawiecki újabb kormánya már nem kapott bizalmat a lengyel parlamentben, Tuské viszont igen. A jelenlegi kabinet külügyminisztere Anne Applebaum férje, Radosław (Radek) Sikorski lett, aki korábban, 2007 és 2014 között betöltötte már ezt a posztot Tusk előző kormányában. Sikorski valaha konzervatív újságíró volt, sőt, két éven keresztül – anélkül, hogy tagja lett volna a pártnak – a 2014 és 2023 között kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) szenátori csoportjához tartozott. De később ideológiailag hasonulhatott feleségéhez, aki szerint a PiS idegengyűlölő és nacionalista.

Az amerikai sajtóban Kelet-Európa-szakértőnek számító, és ezzel számos elismerést, köztük 2010-ben még Petőfi-díjat is besöpört Applebaum mindenkiről így gondolkodik, aki nem a globális fősodor érdekeit szolgálja. Nem kivétel ezalól Magyarország és Orbán Viktor kormánya sem. Egy tévéinterjúban, amelyet az MSNBC balliberális amerikai csatornának adott, Applebaum a minap azt mondta Orbánról, miután a kormányfő nem tette lehetővé, hogy az EU ötvenmilliárd eurós támogatást szavazzon meg Ukrajnának:

A Magyar Nemzet e-mailben tett fel kérdéseket Applebaumnak, de nem kaptak tőle választ.

Mrs. Globalista

A lap néhány intézmény és szerkesztőséget is említ, ahol Applebaum tekintélyes pozíciókat foglalhatott el, kiváló hozományként a lengyelországi globalista oldalnak, például:

  • Johns Hopkins egyetem felsőfokú tanulmányok iskolája, Washington (főmunkatárs). Nyilván merő véletlenség, hogy az A4D köreiből Korányi Dávid és Bajnai Gordon mellett Charles Gati és Francis Fukuyama is helyet kapott ott.
  • National Endowment for Democracy (NED), Washington (igazgatósági tag) – ez a szervezet az Action for Democracyhez köthető.

2016-ban Applebaum nyíltan kimondta a liberális 444.hu-nak, hogy mi a globalista oldal fő problémája a magyar és a lengyel kormánnyal, valamint a közép-európai és nemzeti érdekeket képviselő visegrádi négyekről:

Most az Action for Democracy „mikroadományainak” bevonásával is tudtak változtatni ezen Lengyelországban. A „megfelelő” lengyel álláspont kidolgozásában pedig mostantól oroszlánrészt vállal Applebaum férje.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.