Pesti Srácok

Tarlós Karácsonyék újabb botrányáról: elaludt a városvezetés (Videó)

Tarlós István a Hír TV Napi Aktuális című műsorának vendége volt ma este. A volt főpolgármester a Budapest-bérlettel kapcsolatban elmondta, a Karácsony Gergely vezette főváros óriásit hibázott azzal, hogy nem jutott dűlőre a szerződés határidejéig, ez a hiba pedig nagyban megnehezítheti a budapestiek és a Budapest agglomerációjában élők életét.

Tarlós István a Budapest-bérlet körül húzódó botrányról nyilatkozva a HírTV műsorában úgy fogalmazott, hogy azzal, hogy a főváros megvárta, amíg a szerződési határidő december 31-ével lejár, lényegében elaludt. A volt főpolgármester szerint Lázár János díjemelése nem volt aránytalan, mert a fővárosnak öt év után 7,4 milliárd forint helyett nem indokolatlanul többet: hanem 8,6 milliárdot kellett volna fizetnie, amely az inflációt tekintve indokolt korrigálás az építési és beruházási miniszter részéről – azzal, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros lekéste a határidőt, olyan hibát követett el, amely a városlakókat nehéz helyzetbe hozta.

– vélekedett a Tarlós István a főváros lépéséről. A volt főpolgármester maga is emlékezetes csatákat folytatott le annak idején Lázár Jánossal, aki 2015 és 2018 között a Miniszterelnökséget vezette miniszterként, ekkor vette egyébként át az állam a HÉV üzemeltetését is. Tarlós István szerint egyébként Karácsony Gergely részben amiatt „aludt el”, mert miniszterelnök-jelölti kampányára koncentrált az év jelentős részében. A volt városvezető azt is megemlítette, hogy a DK jóváhagyása nélkül a jelenlegi polgármester nem tehet semmit, a DK elnöke pedig leszögezte, hogy konfrontálódni kell a kormánnyal.

Karácsony Gergely és az állam között meghúzódó vitával kapcsolatban elárulta, hogy a jelenlegi főpolgármester szerencsétlen taktikát határozott meg magának. Szerinte ugyanis olyan nem létezik, hogy az egyik nap sóval akarja behinteni a kormány helyét, a másik nap meg nyújtja a kezét, hogy legyünk inkább barátok és adjatok egy kis pénzt. Hangsúlyozta: az együttműködés lehetőségét nem szabad felszámolni a kormánnyal.

Forrás: HírTV; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.