Pesti Srácok

Trump szerint női ellenfele származása miatt nem lehet elnök

Trump szerint női ellenfele származása miatt nem lehet elnök

Donald Trump megkérdőjelezte egyik női ellenfele, Nikki Haley „amerikaiságát”. A színesbőrű politikust azzal vádolta meg Trump, hogy nincs érvényes állampolgársága, így nem jogosult az elnöki pozícióra. Trump egyébként nem először hivatkozik a származásra, mint kritériumra.

Donald Trump hétfői Truth Social bejegyzésében azt taglalta, miért nem tartja valódi amerikainak az indiai felmenőkkel rendelkező politikai ellenfelét, Nikki Haley-t – írja a New York Times.

A The Gateway Pundit bejegyzésére hivatkozott, amely azt írta, hogy

Trump érvelése viszont nem biztos, hogy megállja a helyét, ugyanis ellenfele indiai állampolgárságú szülei ellenére már az USA-ban született, ezzel pedig automatikusan megkapta az állampolgárságot.

Obama is gyanús volt Trumpnak

Mint ismert az amerikai állampolgársággal való előhozakodás nem áll távol a volt elnöktől, ugyanis Barack Obama tekintetében is emiatt aggódott még 2016-ban, ugyanis az afroamerikai Obama Hawaii-on született.

A texasi szenátorral pedig az volt Trump baja, hogy kanadai és csak az édesanyjának van amerikai állampolgársága.

Forrás: Index, fotó: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.