Pesti Srácok

Újabb közös légicsapást mért a húszik állásaira a brit és az amerikai légierő

null

Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - jelentette be hétfő éjjel a londoni védelmi minisztérium. A kedd hajnalban ismertetett részletesebb közös közlemény szerint, amelyet Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Hollandia, Ausztrália, Kanada és Bahrein adott ki, a légicsapásoknak nyolc célpontjuk volt.

Grant Shapps brit védelmi miniszter külön közzétett személyes tájékoztatójában önvédelmi akciónak nevezte a fellépést. Shapps szerint ugyanis a húszi lázadók által a vörös-tengeri hajózás ellen elkövetett sorozatos támadások továbbra is veszélyeztetik a hajózó személyzetek tagjainak életét, és a hajóforgalomban okozott fennakadás tűrhetetlen költségekkel terheli az egész világgazdaságot.

A közös fellépés újabb csapást mért a húszik egyébként is korlátozott fegyverkészleteire és a világkereskedelmet fenyegető támadó képességeikre - fogalmaz a brit védelmi miniszter közleménye.

A londoni védelmi tárca külön ismertetett tájékoztatása szerint a légitámadásban a brit királyi légierő (RAF) négy Typhoon FGR4 harci repülőgépe és két Voyager légi üzemanyag-utántöltő repülőgépe vett részt. A brit gépek Paveway IV típusú precíziós irányított bombákkal támadtak két húszi katonai létesítményt a jemeni főváros, Szanaa repülőtere közelében.

PestiSracok facebook image

A Pentagon közlése szerint az amerikai harci gépek az Eisenhower repülőgép-hordozóról szálltak fel.

A brit védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a légicsapások tervezését nagyon szigorú elemzés egészítette ki a civil lakosságot érintő kockázatok minimalizálása végett, és e kockázatokat még tovább csökkentette, hogy a műveletet éjszaka hajtották végre.

Nyolc célpont volt

A brit, az amerikai, a holland, az ausztrál, a kanadai és a bahreini kormány kedd hajnali közös közleménye szerint az akciónak összesen nyolc célpontja volt; ezek között mindenekelőtt "a húszik rakétatámadási és légi felderítő képességeihez kötődő" föld alatti tárolók és egyéb katonai létesítmények szerepeltek.

A londoni védelmi tárca tájékoztatásában is szerepel, hogy a hétfő éjjeli brit-amerikai akcióhoz Ausztrália, Kanada, Bahrein és Hollandia nyújtott támogatást, de e segítség mibenlétét a minisztérium nem részletezte. A közlemény szerint a húszik november óta "harmincnál több" támadást hajtottak végre a nemzetközi hajózás ellen a jemeni partok előtt.

Nem sokkal az akcióról szóló közlemények ismertetése előtt a Downing Street bejelentette: Rishi Sunak brit kormányfő és Joe Biden amerikai elnök telefonon tárgyalt egymással, és megállapodtak abban, hogy a két ország a nemzetközi partnerekkel együttműködve folytatja erőfeszítéseit a húszik által a vörös-tengeri hajózás ellen elkövetett támadások megakadályozása, a támadók elrettentése érdekében. A brit és az amerikai légierő legutóbb január 11-én támadta együttes akció keretében a húszik jemeni katonai létesítményeit.

A közös brit-amerikai műveletek előzményeként az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos drón- és rakétatámadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő - szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő - kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek azután kezdődtek, hogy a Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.