Pesti Srácok

Újabb légicsapásokat mért az amerikai hadsereg Jemenben és Irakban az Irán által támogatott erőkre (Videó)

null

Az amerikai hadsereg megsemmisítette a húszi lázadók újabb két, kilövésre kész hajóelhárító rakétáját, és három légicsapást mért az Irán által támogatott iraki milíciák három létesítménye ellen kedden - jelentette az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) és a Pentagon. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter tájékoztatása szerint a Kataib Hezbollah nevű militáns csoport és más, Iránhoz kötődő milíciák nyugati-iraki fegyverraktárait és kiképzőhelyeit ért precíziós csapásokat a Szíriában és Irakban állomásozó amerikai és koalíciós erők elleni egyre fokozódó támadásokra válaszul rendelte el Joe Biden elnök.

Bagdad ugyanakkor "agresszív lépésként" értékelte az ország területén végrehajtott amerikai légicsapásokat, amelyek az iraki miniszterelnöki hivatal szerdai közleménye szerint "felelőtlen eszkalációhoz" vezetnek, sértik az ország szuverenitását és aláássák az évek óta tartó együttműködést a két ország között.

Az Iszlám Ellenállás nevű ernyőszervet egyik militáns csoportja, a Kataib Hezbollah katonai szóvivője, Dzsafár al-Husszeini az X közösségi oldalon azt közölte, hogy a milícia folytatja az "ellenséges támaszpontok" elleni támadásokat, amíg Izrael nem vet véget amerikai támogatással folytatott hadjáratának a Gázai övezetben.

PestiSracok facebook image

Az iraki légicsapásokra néhány órával az al-Aszad amerikai légitámaszpont elleni keddi rakéta- és dróntámadás után került sor, amelyben két amerikai katona megsebesült. A légibázist január 20-án is rakétatámadás érte, akkor négy amerikai katona és az iraki biztonsági erők egy tagja szenvedett könnyebb sérüléseket. Az amerikai hadsereg jelentése szerint a szintén kedden, illetve szerdára virradóra Jemenben megsemmisített hajóelhárító rakéták a Vörös-tengeren tartózkodó kereskedelmi és hadihajókra jelentettek közvetlen veszélyt. A Pentagon szerint

Az amerikai légierő hétfőn a brit légierővel hajtott végre közös akciót a húszik létesítményei ellen. A támadásoknak nyolc célpontja volt; ezek között mindenekelőtt "a húszik rakétatámadási és légi felderítő képességeihez kötődő" földalatti tárolók és egyéb katonai létesítmények szerepeltek.

- közölte kedden Patrick Ryder vezérőrnagy, a Pentagon szóvivője.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.