Pesti Srácok

Belehúzott az európai jobboldal, komolyan gondolják a jelenlegi elit leváltását

Belehúzott az európai jobboldal, komolyan gondolják a jelenlegi elit leváltását

A júniusi EP-választásokra gyúr az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója, amihez különösen jól jött, hogy a minap (a mainstream által szélsőjobboldalinak kikiáltott) Reconquête tagjai is csatlakoztak hozzájuk – írta meg az Euractiv.

Így a jelenlegi 68 európai parlamenti képviselőt magáénak tudó formáció 70 fősre bővült, de jól jött a lépés az Éric Zemmour-vezette Reconquête-nek is, amely megerősítheti láthatóságát Franciaországban a nevezetes voksolás előtt, és amelyet jelenleg mintegy 5 százalék környékére mérnek a közvélemény-kutatások. Márpedig, ha a felmérések nem csalnak, ez azt jelenti, hogy egyedül a francia kispárt összesen hat mandátumosra bővül az Európai Parlamentben. Marion Maréchal, listavezető jelöltjük világossá is tette szándékait: nagyobb súly a konzervatívoknak, beleszólás az EB elnökének kinevezésébe.

Amit az ECR kapcsán érdemes megjegyezni: ez az a pártcsalád, ahova a Fidesz az európai parlamenti választás után belép. Erről Orbán Viktor magyar miniszterelnök több olasz lapnak is beszélt a múltkori brüsszeli uniós csúcs idején. Ambiciózus, európai szintű céljuk pedig egy teljes jobboldalt összefogó „jobboldali unió” létrehozása, amely egyesíti a jobbközép EPP-t és az ECR-t; a listavezető, Maréchal (aki nem mellesleg Marine Le Pen unokahúga) többször is kijelentette, hogy a Von der Leyen-féle EB-t le kell váltani, és hogy a júniusi EP-választások jó alkalmat adnak arra, hogy új irányt szabjanak a testületnek. Ezért szerinte, ha az ECR sikeres lesz júniusban, az EPP is elgondolkodhat azon, érdemes-e az Európa-pártinak is nevezett szövetségben részt vennie, vagy csatlakozik a konzervatív jobboldalhoz.

Az ECR jelenleg egyébként az ötödik helyen áll, ami a neki becsült 80 mandátumot tekintve egy jókora ugrás az öt évvel korábbi 62-höz képest.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.