Pesti Srácok

Fenyegette és túszul ejtette tanárait Budán egy feltehetően arab származású diák

Fenyegette és túszul ejtette tanárait Budán egy feltehetően arab származású diák

Két tanárát és az iskola igazgatóját ejtette túszul egy, a szülők elmondása szerint arab származású diák egy budai középiskolában. Lapinformációk szerint a tinédzser azzal is fenyegetőzött, hogy fejbe lő valakit. Több szülő nem meri azóta iskolába engedni a gyerekét, a rendőrség pedig személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a diákot.

Hatalmas pánik tört ki február 1-jén egy budai középiskolában, ugyanis az egyik 18 éves diák túszul ejtette két tanárát és az igazgatót – tudta meg a Ripost. Az állítólag arab származású fiú viselkedése miatt rendőrt kellett hívni, akik végül eljárást is indítottak az ügyben. Az iskola vezetősége egy értekezlet során figyelmeztette a szülőket a fiú miatt kialakult veszélyhelyzetre és intézkedésről is tájékoztatták őket: rendészeket kértek az iskolába. A lapnak egy neve elhallgatását kérő szülő számolt be a szülői értekezletről, részletekkel pedig a rendőrség szolgált.

– mesélte az egyik szülő. Néhányan azóta nem merik elengedni a gyermeküket az iskolába.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a szülő.

Kihallgatták a fiút

A Ripost megkereste a rendőrséget is a történtek miatt és azt a választ kapták:

Forrás: Ripost

Ajánljuk még