Pesti Srácok

Gyurcsányék visszakövetelik a képernyőre a pedofíliát mentegető műsorvezetőt

null

Nyíltan megfenyegette az ATV-t Gyurcsány Ferenc pártjának egyik politikusa a pedofíliát relativizáló Somos András műsorvezető távozása miatt. Ettvel Zoltán, a DK önkormányzati képviselője a közösségi oldalán azt követelte a televíziótól, hogy ne engedje el Somost, ellenkező esetben elveszíti nézőit az ATV - szúrta ki a Magyar Nemzet.

- írta Facebook oldalán Ettvel Zoltán, a DK pesterzsébeti képviselője.

Emlékezetes, hogy az ATV Szigorlat című műsorában – ahol Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt a vendég – már a beszélgetés elején szóba került a pedofília témája, a beszélgetés pedig a Kaleta-botrányra terelődött. Az egyik műsorvezető, Somos András ekkor azt kérdezte Márki-Zaytól, hogy „tudna arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon?”. Márki-Zay Péter erre úgy válaszolt, hogy ő „a Kaletán háborodott fel a legjobban”.

Somos ekkor így folytatta: „de ő nem volt pedofil”. Márki-Zay visszakérdezett, hogy „miért nem volt pedofil?”, amire Somos azt felelte, hogy „azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény”. Somos később a közösségi oldalán próbált magyarázatot adni a kijelentésére, arra hivatkozva, hogy ugyan a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény.

Hozzáfűzte, hogy elítéli a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását is. A magyarázkodás nem mentette meg a következményektől, az ATV elhatárolódott a műsorvezetőtől és fegyelmi eljárást indított, majd Somos bejelentette a távozását.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.