Pesti Srácok

Kiderült: a hollandok a kibertámadásoktól és az iszlamista terrorizmustól tartanak legjobban

null

A létfontosságú infrastruktúrát, például az energiaellátást vagy a banki szolgáltatásokat érő kibertámadástól és az iszlamista terrorizmustól félnek legjobban a hollandok - derül ki a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó hágai székhelyű Clingendael Intézet éves felméréséből.

A kutatás célja, hogy felmérje, hogy a holland lakosság mit tart fenyegetésnek, és mi az, ami reménykeltő számukra a nemzetközi környezetben.

-állapították meg a kutatók. A fenyegetések listáján a második helyen a hollandiai bevándorló közösségekkel szembeni külföldi kormányzati beavatkozás áll, a harmadik helyen pedig iszlamiszta terrortámadás, illetve a nagyarányú illegális bevándorlás áll. A válaszadók a Kínától való gazdasági függetlenedés következtében esetleg kialakulható jóléti válság miatt aggódnak a legkevésbé, továbbá tekintik fenyegető tényezőként a muszlimok elleni gyűlölet esetleges növekedését. A felmérés arra is felhívta a figyelmet, hogy az lakosság véleménye az éghajlatváltozással kapcsolatban is elmozdult, és most már inkább abban reménykednek, hogy képesek lesznek alkalmazkodni a változásokhoz.

PestiSracok facebook image

-olvasható a kutatásban. A válaszadók a kibertámadások elleni védelem fejlődését, Svédország uniós csatlakozását látják reményt adónak a jövőre nézve.

-nyilatkozta a Clingendael kutatóintézet igazgatója, Monika Sie Dhian Ho a felméréssel kapcsolatban.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.