Pesti Srácok

Kubatov Gábor szerint Magyar Péter mindig is egy futballistafeleség volt

A Fidesz pártigazgatója úgy véli, amit Magyar Péter tesz, azzal elsősorban nem a Fidesznek árt, hanem a saját feleségének és csalájának. A médiafelhajtást pedig úgy tűnik, nagyon élvezi. A beszélgetés során arról is szó volt, ki lehet Novák Katalin utódja.

Kubatov Gábor volt a Blikk Talk! című politikai-közéleti műsor legutóbbi vendége. A Fidesz pártigazgatója a Ferencváros jövőbeli kihívásairól, a következő köztársasági elnök kiválasztásáról, és Varga Judit korábbi férjéről, Magyar Péterről is elmondta a véleményét, akitől mostanság hangos a sajtó.

Arra a kérdésre, hogy ki lesz a következő köztársasági elnök, Kubatov Gábor azt mondta, hogy nem figyeli a pletykákat, ugyanis ezzel kapcsolatban az elnökség szokott előterjesztést tenni, majd a frakció megvitatja azt. Azért sem érdemes már most ezen lamentálni, mert a tapasztalatok szerint a frakció nagyon sok körön keresztül fogja azt végiggondolni.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Magyar Péter, a futballistafeleség

A Fidesz pártigazgatójának Magyar Péter kapcsán is határozott véleménye volt A politikus szerint a „futballistafeleség” státuszból eredő féltékenység lehet az események mozgatója. A képviselő kijelentette: nem igazán ismeri Magyar Pétert, neki inkább Varga Judit volt a kollégája, a párttársa, aki szerinte kiváló munkát végzett. Meglátása szerint Varga Judit volt férje kicsit zavarodott helyzetben van, főként a körülötte kibontakozó médiafelhajtás miatt. Ráadásul szerinte ő mindig is egy kicsit amolyan „futballistafeleség” státuszban volt, mivel „mégiscsak a felesége töltötte be az igazságügyi miniszteri posztot”.

– mondta a pártigazgató.

– tette hozzá Kubatov Gábor.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.