Pesti Srácok

Lezárult a vizsgálat a lombkoronasétányok ügyében, súlyos szabálytalanságokat talált a hatóság

null

Rendszerszintű vizsgálatot folytatott az Integritás Hatóság a lombkoronasétány-pályázatok néven ismert, Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése című felhívás keretében benyújtott európai uniós pályázatok vonatkozásában – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében a szervezet.

A programhoz rendelkezésre álló teljes forrás 1,61 milliárd forint volt. A tájékoztatás szerint a támogatási program teljes folyamatát megvizsgálták: a pályázati kiírástól az irányító hatóság tevékenységén és a lombkoronasétányok megvalósításán keresztül a számlák benyújtásáig – írja a Mandiner. Emlékezetes: tavaly áprilisban alaposan megmozgatta a hazai médiát a Nyírmártonfalva melletti, lombkorona nélküli lombkoronasétány híre. A település polgármestere a botrány után azt nyilatkozta: mivel a média vérig sértette és lejáratta a lombkoronasétánnyal kapcsolatban, ezért azokat a médiumokat, akik erről tudósítottak, mind beperli, és amíg ennek nincs vége, addig nem kíván senkivel szóba állni.

Súlyos szabálytalanságok

A mostani vizsgálatok során alaposan górcső alá vették a nyírmártonfalvai lombkoronasétányt, amit a tarra vágott erdő helyén 60 millió forint uniós támogatásból építettek, illetve a Nyírmártonfalvától 15 kilométerre található nyíradonyi magánerdőben található két hasonló építményt, valamint a Nyírmártonfalva petőrészi kirándulóhelyén épült hasonló beruházást is, ami 68,5 millió forint támogatásból készült. Az Integritás Hatóság ezeknél a projekteknél a folyamat minden fő állomásán súlyos szabálytalanságokat talált, amelyekről megállapította, hogy sértik az európai uniós támogatások felhasználásra vonatkozó előírásokat.

PestiSracok facebook image

A megállapítások:

  1. A kedvezményezettek csoportjai között fennáll az összejátszás gyanúja: a pályázók nagy része 2 vármegyére (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) korlátozódva, azonos tartalmú támogatási kérelmeket nyújtottak be, megegyező projektleírással, műszaki tartalommal, tervezővel és kivitelezővel, gyakorlatilag ugyanolyan összköltségvetéssel és hasonlóan jelentős mértékben túlárazva a projekteket.
  2. Már a pályázati kiírás is szabálytalan volt, a folyamatból pedig hiányoztak az ellenőrzési mechanizmusok, kontrollok.
  3. A kiírás a kezdeti helyes iránytól eltérve, több módosítás után végül úgy került publikálásra, hogy csak a pályázók egy szűk körének kedvezett.
  4. Az irányító hatóság nem alakított ki objektívan elbírálható értékelési keretrendszert. Azaz nem voltak olyan tényszerűen elbírálható mérőszámok, amelyek alapján összehasonlítható lett volna a pályázatok szükségessége vagy létjogosultsága.
  5. Valamint sérülhetett az egyenlő bánásmód elve is, mivel a pályázókat egyenlőtlen feltételek teljesítése elé állították például a hiánypótlási lehetőséggel vagy annak hiányával.

Az Integritás Hatóság megjegyezte:

Azt írták:

Emellett versenyfelügyeleti eljárás megindítását kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, valamint felszólítja az irányító hatóságot szabálytalansági eljárások lefolytatására.

Forrás: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.