integritás hatóság
Fotón az Integritás Hatóság vezetőjének több száz négyzetméteres "nem villája" és a hozzá tartozó birtok
A gyanú szerint közpénzből épült az Integritás Hatóság vezetőjének birtokát körbevevő kerítés, így értelemszerűen sokan kíváncsiak, hogy milyen nem villát rejtenek a falak. A Magyar Nemzet most felvételeket közölt az impozáns solymári birtokról, ami Biró Ferenc szerint nem is létezik. Pedig szép nagy épület, nehéz nem észrevenni.Egyre ingatagabb az Integritás Hatóság elnökének sztorija a nem létező birtokról
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke csaknem felerészben egy 21 430 négyzetméteres területet tulajdonol Solymáron – értesült a Mandiner. Ezen a részen az E-Közmű nyilvántartása szerint egy erdős terület, illetve egy kifejezetten nagy épület is található, de mindez látszik a Google térképes alkalmazásából is.Hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítják a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló hatóság elnökét, Bíró Ferenc Pált (frissítve)
Most érkezett! A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló Integritás Hatóságnál vizsgálódik az eddigi hírek szerint pénzügyi visszaélés gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozó ügyészek gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt.Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg.Közbeszerzési bírságot kapott az Integritás Hatóság
Összesen ötmillió forint közbeszerzési bírságot szabott ki a Közbeszerzési Hatóság Döntőbizottsága az Integritás Hatóságra, illetve megsemmisítette az általa kiírt két közbeszerzést is. Ez az az ügy, melyben a New Land Media adott be jogorvoslati kérelmet a Hatóság által lefolytatott kommunikációs közbeszerzés ellen. A dolog pikantériája, hogy a baloldali médiában a hír egy apró részlete egyáltalán nem keltette fel a figyelmet, nevezetesen, hogy a legalacsonyabb árat az említett közbeszerzésen Balásy Gyula cégcsoportja adta.Beidézte Magyar Pétert az Integritás Hatóság
Magyar Pétert beidézte szerdára az Integritás Hatóság, bár azt még ő maga sem tudja, hogy pontosan milyen ügyben és milyen céllal.Súlyos visszásságokat tárt fel az Integritás Hatóság a Süli János exminiszterhez köthető tehenészet „felújításánál”
Félmilliárdos pályázati támogatás gyanús körülmények közt történő elégetésére hívta fel a figyelmet az Integritás Hatóság vizsgálata. Az ügyben Süli János volt paksi polgármester családjának cége érintett.Lezárult a vizsgálat a lombkoronasétányok ügyében, súlyos szabálytalanságokat talált a hatóság
Rendszerszintű vizsgálatot folytatott az Integritás Hatóság a lombkoronasétány-pályázatok néven ismert, Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése című felhívás keretében benyújtott európai uniós pályázatok vonatkozásában – írta a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében a szervezet.Megtartotta idei első ülését a Korrupcióellenes Munkacsoport
A Korrupcióellenes Munkacsoport idei első ülésén az állami szervek és a civil szektor delegáltjai elfogadták a testület ügyrendjét, és kijelölték a 2022-es éves jelentés előkészítéséért felelős öt almunkacsoportot – közölte az Integritás Hatóság szerdán.Ajánljuk még

















