Pesti Srácok

Súlyos visszásságokat tárt fel az Integritás Hatóság a Süli János exminiszterhez köthető tehenészet „felújításánál”

Súlyos visszásságokat tárt fel az Integritás Hatóság a Süli János exminiszterhez köthető tehenészet „felújításánál”

Félmilliárdos pályázati támogatás gyanús körülmények közt történő elégetésére hívta fel a figyelmet az Integritás Hatóság vizsgálata. Az ügyben Süli János volt paksi polgármester családjának cége érintett.

Az Integritás Hatóság vizsgálta nemrégiben a Süli János korábbi paksi polgármester, majd miniszteri biztos családjához köthető tehenészetet, illetve az annak létesítésére elnyert félmilliárd forintos pályázati forrás sorsát. Az eredmények nyomán a hatóság ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a NAV-nál költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Ezen túl szabálytalansági eljárás lefolytatására szólította fel az irányító hatóságot (Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint EMVA Irányító Hatóság). Az Integritás Hatóság az üggyel kapcsolatos közleményéből kiderül, hogy a vizsgálatot a Biogas Productor Kft. tulajdonában álló, tófalui (Heves vármegye) szarvasmarhatartó telep felújítására irányuló, európai uniós forrásból finanszírozott projekt miatt indította, amely cég ugyanakkor sem korábban, sem jelenleg nem folytat mezőgazdasági tevékenységet. További érdekes körülmény, hogy a Biogas Productor Kft. árbevétellel nem rendelkezik a 2018-as üzleti év óta, tulajdonosa pedig korábban Süli János paksi polgármester volt, aki tárca nélküli miniszterré való kinevezése átadta azt fiának.

A hatóság szabálytalansági gyanút állapított meg a támogatott beruházás valamennyi szakasza – a támogatás kérelmezése, a kivitelező kiválasztása és a projekt végrehajtása – vonatkozásában, attól a 2017-es felhívástól, amely előírta, hogy a pályázó cég bevételének legalább fele mezőgazdasági tevékenységből kellett, hogy származzon. A Biogas Productor Kft. egyetlen, bruttó 50 ezer forintos számlával igazolta. Az egyetlen számla elegendő biztosíték volt a félmilliárdos támogatás elnyerésére, de már a beruházás mélyépítési munkálatainál problémát tárt fel a hatóság, mivel a kivitelező az a Dunareklám Reklámszervező és Szolgáltató Kft., amely csak a szerződés előtt mindössze egy hónappal vette fel tevékenységei közé az építési tevékenységet, ráadásul a cég vezetője a szarvasmarhatelep műszaki tervezőjének és projektmenedzserének házastársa. Mindezen túl a kedvezményezett és a kivitelező vállalkozás könyvelője is azonos volt, aki részt vett a közbeszerzésre beérkezett ajánlatok elbírálásában is. Külön érdekesség, hogy a magasépítési munkálatok kivitelezője szintén a Dunareklám Kft. volt, a hatóság szerint tehát fennáll a gyanúja annak, hogy a Biogas Productor Kft. a közbeszerzési eljárás előkészítését, illetve a beérkezett ajánlatok értékelését, a verseny tisztaságát, az esélyegyenlőséget és egyenlő bánásmód elvét sértő módon és irányítva a Dunareklám Kft. részére kedvező feltételek megteremtése mellett folytatta le. A kedvezményezett az ajánlati ár rögzítésével gyakorlatilag kizárta az árversenyt, és az értékelést az objektivitást nélkülöző szempontokra alapozta.

A projekt zárására adott 2 éves határidőt a kedvezményezett egyelőre 1 év 7 hónappal lépte túl. A telep az Integritás Hatóság vizsgálatának lezárásáig (2024. február) nem rendelkezett jogerős használatbavételi engedéllyel. A hatóság elvárja, hogy az irányító hatóság visszakövetelje a kedvezményezettől a támogatást.

PestiSracok facebook image

Forrás: telex.hu; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.