integritás hatóság
A Soros-szervezetek is ott ülhetnek majd a Korrupcióellenes Munkacsoportban, de Brüsszelnek ez sem elég
Mind a tíz civil helyet betöltötték, így létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport – közölte a hatóság. A közlemény szerint a 21 tagú konzultatív testület december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek – tették hozzá. A közleményben leszögezték, hogy a hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít.Sejtjük, honnan érkezhetnek, akik ilyen lelkesek! – Huszonnégyen pályáztak a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységében való közreműködésre
Huszonnégy pályázat érkezett az Integritás Hatóság pályázati felhívására a Korrupcióellenes Munkacsoport tevékenységében való közreműködésre – közölte az Integritás Hatóság pénteken.Ceglédi Zoltán szerint „parttalan sz**atás”, amit az EB csinál a uniós pénzek kifizetése körül
A politikai elemző szókimondó bejegyzésében kritizálta az Európai Bizottságot, amely most arra hivatkozva nem akarja kifizetni a Magyarországnak járó pénzeket, hogy az Integritás Hatóság egyik elnökhelyettese, bizonyos Holbusz Tímea szerintük „nem minden kétséget kizáróan alkalmas a posztra”. Ceglédi Zoltán szerint ez így „k**vára nehéz lesz”, ugyanis amit előad a bizottság, az „parttalan sz**atás”.Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság
Ma kezdi meg működését az Integritás Hatóság, amely az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására jött létre. Az intézmény felállítása az egyik legfontosabb, az Európai Bizottságnak tett vállalás a kondicionalitási tárgyalások kapcsán.Nagy a felháborodás, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól
Nagy a felháborodás a balliberális oldalon, amiért Soros György embereit kirostálták a korrupcióellenes Integritás Hatóságtól. Ez az a szerv, amely hivatott lesz az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálására. A hatóság működése az egyik fontos feltétele annak, hogy a kormány megkapja a Magyarországnak járó, eddig visszatartott több milliárd forintnyi uniós forrást. Az Integritás Hatóság vezetőit a napokban nevezik ki. A baloldal azt sérelmezi, hogy a függetlennek nevezett, a Soros-alapítványok által támogatott civil szervezetek képviselői nem kerültek be a szervezetbe.Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát is felfüggesztették - Kövesse velünk élőben az Országgyűlés ülését!
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján sem tétlenkednek a képviselők. Elfogadták például az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosítását - az Európai Bizottsággal egyeztetve a szabályokat - visszaállították a korábbi vagyonnyilatkozati rendszert az országgyűlési képviselőknek. Hadházy Ákos, Csárdi Antal és Novák Előd mentelmi jogát felfüggesztették, de szó volt arról is, hogy miért függesztették fel a napelemes pályázatok következő körét. A gyenge forinttal kapcsolatban a Jobbik tett fel kérdéseket, amire a Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt, de azt nem fogadták el, mire Gulyás Gergely javasolta, hogy a párt alkalmazzon közgazdászt, hogy megértsék amit mondott nekik.Elfogadták az uniós források kifizetéséhez szükséges törvényjavaslatokat
A kormánypárti politikusok kiálltak az energetikai szektor biztonsága mellett, és szembehelyezkedtek a Brüsszel által erőltetett öngyilkos lépésekkel az Országgyűlés plenáris ülésén, de döntés született az uniós források kifizetéséhez szükséges törvényjavaslatok elfogadásáról is; ennek értelmében létrejön az Integritás Hatóság a korrupció elleni küzdelem jegyében.Ajánljuk még















