Pesti Srácok

A Soros-szervezetek is ott ülhetnek majd a Korrupcióellenes Munkacsoportban, de Brüsszelnek ez sem elég

null

Mind a tíz civil helyet betöltötték, így létrejött az Integritás Hatóság mellett működő Korrupcióellenes Munkacsoport – közölte a hatóság. A közlemény szerint a 21 tagú konzultatív testület december 13-án ülésezik először. A résztvevők a meghívóval együtt a napirendet és az ügyrendi javaslatot is megkapják, amit előzetesen véleményezhetnek – tették hozzá. A közleményben leszögezték, hogy a hatóság elnöke a törvényi keretek betartása mellett konstruktív, értékteremtő együttműködésre számít.

A hatóság mellett konzultatív szerepet betöltő testület 21 tagú, ebből a törvény értelmében tíz tagot az állami szervek delegáltak, tízet pedig pályázati úton választottak ki a nem kormányzati szereplők közül – fejtették ki, azzal együtt, hogy a nyílt pályázatra 24-en jelentkeztek, 6 civil szervezet és 18 magánszemély. A pályázati kiírás értelmében a részvétel feltétele volt az alábbiak közül egy vagy több területen szerzett tapasztalat: korrupció megelőzése és korrupció elleni küzdelem, átláthatóság, közbeszerzési eljárások, a munkacsoport feladataihoz kapcsolódó emberi jogok védelme, valamint bűnüldözés. A pályázók közül az összes civil szervezet megfelelt a feltételeknek, így a munkacsoport nem-kormányzati összetétele az alábbiak szerint alakul:

  • Bodoky Tamás Richárd (atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.),
  • Essősy Zsombor (Magyar Közgazdasági Társaság),
  • Fázsi László,
  • Fonyódi Krisztián,
  • Gyulai-Schmidt Andrea (Közbeszerzési Tanácsadók Országos Szövetsége),
  • Ligeti Miklós Zoltán (Transparency International Magyarország),
  • Reszkető Petra (Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet),
  • Sándor Tamás,
  • Várady Szilvia,
  • Vincze Orsolya Júlia (K-Monitor Közhasznú Egyesület).

A konzultatív testületet az Integritás Hatóság elnöke vezeti. Biró Ferenc a közlemény szerint azt mondta, örül, hogy sokan pályáztak, köztük számos, az évek során komoly teljesítményt felmutató szakmai és civil szervezet. A kijelölt állami szervek már korábban megnevezték delegáltjaikat, így semmi akadálya annak, hogy december 13-án a munkacsoport elkezdhesse működését. A tagok hamarosan megkapják az alakuló ülés napirendjét és a működésre tett ügyrendi javaslatot, amit természetesen véleményezhetnek.

PestiSracok facebook image

– közölte a hatóság vezetője, hozzátéve, hogy az autonóm államigazgatási szervként működő Integritás Hatóság feladata az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása.

– írták.

Forrás: MTI

Ajánljuk még