Pesti Srácok

Micsoda meglepetés: Magyar Péter kapcsolata akkor romlott meg a kormánnyal, amikor milliós fizetése megcsappant

null

Mint ahogyan korábban arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, Varga Judit volt férje, Magyar Péter nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hogy ő mondott le az MBH Bank felügyelőbizottsági pozicíóról, hanem megszüntették jogviszonyát január közepén. Ezzel elesett bruttó 1,5 millió forinttól, ami igencsak fájdalmas lehetett, és okozhatta a kormányra való megorrolását is. Vigaszképpen a Volánbusz Zrt.-től továbbra is kapott bruttó 1,66 millió forintot havonta, de úgy tűnik, ez nem volt elég Magyarnak.

Az elmúlt napokban jelentős visszhangot kaptak Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férjének kormánykritikus nyilatkozatai. Magyar Péter azzal is nyomatékosítani kívánta mondanivalóját, hogy bejelentette, lemond az egyaránt állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-nél és Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél betöltött tisztségeiről, valamint ugyanígy jár el a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságával kapcsolatban is. Információink szerint ugyanakkor Magyar Péter nem önszántából távozott a havi bruttó 1,5 millió forintos díjazással járó MBH-s tisztségéből, azaz már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulása megkérdőjelezi a hitelességét.

– jelentette ki a Facebookon Magyar Péter február 10-én, nem sokkal azután, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő, egykori igazságügyi miniszter is bejelentette lemondását. Magyar Péter bejelentését, miszerint lemond az MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról, maga az illetékes minisztérium cáfolta meg.

PestiSracok facebook image

– írta a Nemzetgazdasági Minisztérium az Index kérdésére válaszolva. Varga Judit exférje tehát valótlanságot állított akkor, amikor azt írta, hogy önként távozik a bank felügyelőbizottságából. Ez a munka egyébként praktikusan havonta egy ülésen való részvételt igényel.

A Magyar Nemzet információi szerint a minisztérium már január 18-án értesítette Magyar Pétert a megbízás visszavonásáról, amelyre reagálva Magyar azt kérte, hogy március 15-ig maradhasson. Mindez azt is bizonyítja, hogy Magyar értesült a Nemzetgazdasági Minisztérium döntéséről, és akkori szándéka szerint még most is a kormányt képviselné. További érdekesség, hogy Varga Judit exférje mindemellett az állami tulajdonú Volánbusz Zrt.-től további havi bruttó 1,16 millió forintot tehetett zsebre.

Összességében elmondható, hogy Magyar Péter hitelessége már az első jelentősebb közéleti megnyilvánulásával megkérdőjeleződött, hiszen még a tisztségéből történő távozásával kapcsolatban sem volt őszinte. Az is sokatmondó, hogy Varga Judit exférje csak akkor kezdte bírálni a kormányt, miután az elmúlt hetekben megszűnt mind a két, milliós díjazással járó megbízatása. Ugyanis tavaly év végéig Magyar Péter összesen havi bruttó 2,66 millió forintot vehetett fel a Volánbusztól és az MBH Banktól.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.