Pesti Srácok

Négy százalék alatt az infláció

Négy százalék alatt az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 januárjában az egy évvel ezelőtti tetőzéséhez képest kevesebb mint hatodára, 3,8 százalékra szorította vissza az infláció mértékét a kormány. Éves alapon a háztartási energia ára 11,3 százalékkal, az üzemanyagok ára 11,9 százalékkal, a tartós fogyasztói cikkek ára 1,4 százalékkal csökkent - emelte ki a legfrissebb adatokat elemezve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Pénteki közleményében kifejtette, hogy mindössze egy év leforgása alatt az infláció gyakorlatilag összeomlott, így az már nem jelent érdemi problémát a gazdaság szempontjából. A magyar infláció ma már kedvezőbb szintre süllyedt, mint az észteknél (5,0 százalék), a horvátoknál (4,8 százalék), az osztrákoknál (4,3 százalék) vagy a szlovákoknál (4,3 százalék). A nemzetgazdasági miniszter szerint ezt olyan célzott kormányzati intézkedések segítették, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás.

Nagy Márton kifejtette, hogy szeptembertől újra fokozatosan nő a reálbér, azaz egyre többet ér a családok jövedelme. Az alacsony inflációnak és a béremeléseknek köszönhetően pedig 2024-ben akár 6 százalékkal vagy afeletti mértékben is emelkedhetnek a reálkeresetek.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a miniszter. Ezt támogatja az is, hogy a kormány korábbi vállalásuk betartására kérte az üzemanyag-forgalmazókat, arra, hogy térségi szinten is versenyképes, a régiós középmezőnybe tartozó árszínvonalú üzemanyagokat biztosítsanak.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.