Pesti Srácok

Svájcban betiltják a Hamász terrorszervezetet

null

A Hamász iszlamista palesztin szervezet betiltásáról terjesztett elő törvényjavaslatot szerdán a svájci kormány, követve több más nyugati ország példáját.

Az új törvény értelmében a Hamászt és "fedő-, illetve utódszervezeteit", valamint a nevében fellépő szervezeteket és csoportokat is kitiltják az országból, a Hamász propagandáját terjesztő személyeket pedig bíróság elé állítják – közölte szerdán a berni kormány. Az intézkedéssel megtiltják az alpesi országba történő belépést, és megkönnyítik a kitoloncolást, célja pedig a Hamász megbüntetése az Izrael elleni október 7-i terrortámadás miatt, illetve annak megelőzése, hogy az iszlamista mozgalom menedékként használja Svájcot, vagy támadásokat kövessen el a területén – közölték. Az új törvény segíti majd a terroristák pénzelése elleni harcot is, lehetővé téve a svájci pénzmosás elleni hatóságok számára, hogy alaposabb információcserét folytassanak a hasonló külföldi szervekkel – közölte a kormány. A törvény hatálya a parlament elé terjesztett javaslat szerint egyelőre öt év lesz.

Az október 7-i terrortámadás során két svájci állampolgár is meghalt. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet és az al-Káida nemzetközi terrorszervezetet már korábban betiltották Svájcban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Haitam Imad

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.