Pesti Srácok

Szijjártó: Brüsszel erőteljesebben lépjen fel a terrorizmus ellen!

null

Lépéseket kell tenni a húszik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében, és segíteni kell a jemeni kormányt, hogy megerősítse a partiőrségét. Az ehhez szükséges források az Európai Békekeretben rendelkezésre állnak – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter pénteken a Facebookon.

A külgazdasági és külügyminiszter bejegyzésében arról ír, hogy ha az Európai Unió és a nyugati világ nem lép fel határozottan, akkor "azzal kell számolnunk, hogy az európai gazdaságoknak és vállalatoknak hosszú ideig kell majd ezzel a bizonytalansági tényezővel szembesülniük".

– fogalmazott. Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a húszi lázadók folyamatosan támadják a teherszállító hajókat, emiatt pedig az Ázsiából Európába irányuló tengeri áruszállítás időtartama és költségei is jelentős mértékben megnőttek, ugyanis ezeknek a hajóknak így most meg kell kerülniük az egész afrikai kontinenst. A miniszter szavai szerint mindez egyre súlyosabb problémát jelent több magyar vállalat esetében is, hiszen nem érkeznek meg időben a szállítmányok, és a szállítási költségek is folyamatosan növekednek.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter