Pesti Srácok

Szijjártó: nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk az idelátogató amerikai szenátoroknak

Szijjártó: nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk az idelátogató amerikai szenátoroknak

Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk a hazánkba látogató amerikai szenátoroknak, hiszen Magyarország szuverén ország, az Országgyűlés így nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok tervezett magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy nagy örömmel üdvözlik őket hazánkban, ahogy minden külföldi látogatót.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

- folytatta.

- tette hozzá. Szijjártó Péter közölte, nem tud arról, hogy az amerikai szenátorok a kormányzati szektorból bárkivel is találkoznának, hiszen ők kongresszusi képviselők, tehát nekik a parlamenti képviselők a partnereik. "Hogy ott lesznek-e találkozók, azt meg nem tudom megmondani" - tájékoztatott.

- fogalmazott. Illetve leszögezte, hogy az Országgyűlés is egy szuverén ország szuverén parlamentje, ekképpen pedig nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket, főleg fontos kérdésekben.

- mondta. A miniszter egy másik kérdés kapcsán rámutatott, hogy Georgia felvétele nagyban hozzájárulna az Európai Unió versenyképességének javításához.

- közölte.

- fűzte hozzá.

- összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.