Pesti Srácok

A DK-s újbudai polgármester segíthetett menekülni az óvodában dolgozó pedofilnak

A DK-s újbudai polgármester segíthetett menekülni az óvodában dolgozó pedofilnak

Két önkormányzati fenntartású újbudai óvodában is dolgozott az a férfi, aki egy kisfiút zaklatott szexuálisan az egyik XI. kerületi intézményben. A férfi ellen azonban már korábban is tettek panaszt, de ekkor nem kirúgták, hanem csak áthelyezték egy másikba. Minderre azért kerülhetett sor, mert a férfi anyja vezető beosztásban van a DK-s László Imre polgármester mellett.

Hatalmas pedofilbotrány robbant ki a Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb szövetségese, a 77 éves, a kommunizmusban a mindenki által megvetett sorozóorvosi beosztásban dolgozó László Imre által vezetett Újbudán. Egy férfi egy óvodában fajtalankodott egy kisgyerekkel. A kerület Gyurcsány-párti vezetése mindent elkövetett, hogy a pedofilbotrányt eltussolja, a gyanú szerint azért, mert a pedofil férfi anyja vezető beosztásban van a polgármester mellett, ő a humánszolgáltatási igazgatóság vezetője.

Már panaszt tettek korábban is ellene, de csak áthelyezték máshova

Kiskorú veszélyeztetése, közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést az újbudai pedofil ügyében. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, miután legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval. Ugyanakkor miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe.

A férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. A pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Emellett a bírósági végzésben az is szerepel: adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el. Utóbbival egyelőre még nem gyanúsították meg.

PestiSracok facebook image

Tényi emlékeztetett: az alaptörvény is rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez és gondoskodáshoz.

– mutatott rá a bejelentő.

Király Nóra: Itt nagyon sok lehetséges gyermekáldozatról van szó

Király Nóra, Újbuda korábbi alpolgármestere a botrányos üggyel kapcsolatban a HírTV Napi aktuális című műsorában elmondta, a szülők teljes bizonytalanságban vannak, azt sem tudják, hogy kinek a gyermeke áldozat az ügyben.

- tette hozzá. Emlékeztetett, a szülők kérték, hogy mentsék fel az óvoda vezetőit, hiszen felháborító, hogy nem tettek semmit.

Forrás: Origo, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​